OH: 487 középiskola írt elő központi írásbelit a diákoknak

Idén a középiskolák több mint fele nem tart felvételi vizsgát, és 487 középiskola írta elő a hozzájuk jelentkező tanulók számára a központi írásbeli vizsgákon való részvételt - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn az MTI-vel. A hivatal honlapján nyilvánosságra hozta a központi írásbeliket szervező intézmények listáját, jelentkezni december 9-ig lehet.

OH_logo_korivvelA középfokú iskolák az utóbbi hetekben közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyekben meghatározták, milyen osztályokat indítanak majd a 2015/2016-os tanévben, és megjelölték azt is, hogy az adott jogszabályi keretek között milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat.

Az iskolák több mint fele nem tart majd felvételi vizsgát, hanem az általános iskolai tanulmányi eredmények alapján rangsorolja és veszi fel a tanulókat. 487 középiskola írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók előzetesen vegyenek részt a központi írásbeliken. Ezeknek az iskoláknak a listája felkerült az Oktatási Hivatal honlapjára (www.oktatas.hu) a Köznevelés/Középfokú felvételi eljárás/Aktuális beiskolázási időszak (2014/2015. tanév) menüpontba.

A honlapról letölthetők az írásbeli vizsgákra való jelentkezési lapok is.
Az írásbeli vizsgákra december 9-ig lehet jelentkezni. A kérelmet abba a – listán szereplő – középiskolába kell beadni, amelyben a jelentkező a vizsgát meg kívánja írni.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumok, valamint a 9. évfolyamra történő beiskolázás írásbeli vizsgáit a magyar nyelvi és a matematikai kompetenciákat mérő, központilag kiadott, egységes követelményeket tartalmazó feladatlapok alapján, országosan egységes eljárásrend szerint kell megszervezni. A központi írásbeli vizsgához külön-külön feladatlapok készülnek azoknak, akik 8 évfolyamos gimnáziumba, 6 évfolyamos gimnáziumba, illetve valamely középiskola 9. évfolyamára jelentkeznek.

A feladatlapokat a vizsgált kompetenciák és az iskolai évfolyamok szerint külön-külön megszervezett bizottságok készítik el.

A gyakorló pedagógusokból álló bizottságok a Nemzeti alaptanterv alapján állítják össze a feladatsorokat. Munkájukban alapelv, hogy nem részesítik előnyben egyik jelenleg forgalomban lévő tankönyvcsalád anyagát sem. Azzal is számolnak, hogy az egyes iskolákban a tananyag feldolgozása nem egyforma ütemű, ezért a feladatlapok elsősorban az adott évfolyamot megelőző évfolyamok tematikus anyagára építenek - olvasható a közleményben.

Az írásbeli felvételi vizsga elsődleges célja az eredményes középiskolai tanuláshoz szükséges alapvető készségek és képességek, kompetenciák felmérése, ezért egyik feladatlap sem hagyományos tantárgyi teszt.

A feladatlapok összeállításának szempontjai, a feladattípusok belső arányai a korábbi évekhez képest alapvetően nem változnak, így az OH honlapján megtalálható korábbi feladatsorok továbbra is segítik a felkészülést.
A felvételi vizsgán részt vevő diákoknak mind a magyar nyelvi, mind a matematika írásbeli vizsgákon 45 perc alatt tíz feladatból álló feladatsort kell megoldaniuk, ezzel tárgyanként 50-50 pontot szerezhetnek.

A 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezőknek 2015. január 17-én 10 órától, a pótló írásbeli vizsgát a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, továbbá a 9. évfolyamra és az Arany János Tehetséggondozó Programjába jelentkezőknek 2015. január 22-én 14 órától tartják.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com