OH: április 20-án kezdődik az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni

Április 20-án kezdődik és május 20-ig tart az óvodai beiratkozás, az általános iskolákba április 20-21-én lehet jelentkezni - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.Tájékoztatásuk szerint minden gyermeknek, aki augusztus 31-ig betölti a 3. életévét, szeptembertől legalább napi négy órában óvodai nevelésben kell részesülnie annak érdekében, hogy időben elkezdődhessen közösségbe szoktatása és felkészítése a majdani iskolakezdésre. A felvételt a szülőnek, gondviselőnek szükséges kérelmeznie.
   

Az OH levélben hívta fel az érintett szülők, gondviselők figyelmét a határidőkre, tudnivalókra. A kötelező felvételt biztosító köznevelési intézmények listája és a körzethatárok elérhetők a hivatal honlapján. Adott településen a beiratkozás módjáról és pontos idejéről az óvoda, illetve az önkormányzat ad tájékoztatást - ismertették a közleményben.
    

Hozzátették, az óvodakezdés halasztását április 15-éig kérelmezhetik a szülők a területileg illetékes járási hivatalnál. Ha családi körülményei, sajátos helyzete ezt indokolja, akkor a gyermek egy évig - annak az évnek az augusztus 31-éig, amelyben 4. évét betölti - menthető fel az óvodai foglalkozások alól. A bölcsődék szintén április 15-éig jelzik az OH-nak, ha az óvodaköteles korba lépő gyermek - a jogszabályban meghatározott esetben - további egy évig bölcsődei ellátásban vesz részt.


Ekkor nincs szükség óvodai beiratkozásra, de javasolt, hogy a szülők egyeztessenek a bölcsődével. Nem kell beiratkozni akkor sem, ha a gyermek a kötelező óvodai nevelést a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálattal jogviszonyban, korai fejlesztés és gondozás keretében teljesíti - jegyezték meg. A hivatal közölte azt is, hogy minden gyermek, aki augusztus 31-ig betölti a 6. életévét, tankötelessé válik. A tankötelezettség halasztása kizárólag azok esetében lehetséges, akik számára az OH engedélyezte, hogy további egy nevelési évig óvodában maradjanak, vagy akik rendelkeznek az erre vonatkozó, a területileg illetékes pedagógiai szakszolgálat szakértői bizottsága által kiállított szakvéleménnyel.
    

A tanköteles gyermekek iskolai beiratkozására április 20-21-én van lehetőség. A beiratkozással kapcsolatos hasznos tudnivalók a KRÉTA rendszerben olvashatók: https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap - írták. Felhívták a figyelmet arra, hogy ha a gyermek az óvodakötelezettségét vagy tankötelezettségét Magyarország területén kívül teljesíti, akkor azt a szülőnek be kell jelentenie a hivatalnak. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az OH honlapján, és elküldhető ügyfélkapus hitelesítéssel elektronikusan vagy postán a következő címre: Oktatási Hivatal, Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com