OH: hétfőig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira

A legkésőbb december 1-jén, hétfőn lehet jelentkezni a középfokú felvételi januári központi írásbeli vizsgáira; a jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a tanuló a vizsgát meg kívánja írni - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.A közlemény szerint a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2026/2027-es tanévben.

Megjelölték azt is, hogy - az adott jogszabályi keretek között - milyen felvételi eljárással veszik majd fel a hozzájuk jelentkező tanulókat, és jelezték, ha a jelentkezőknek központi írásbeli vizsgát kell tenniük - fűzték hozzá.

Idén 561 középiskola (az intézmények 49,7 százaléka) írta elő, hogy a hozzájuk jelentkező tanulók vegyenek részt a központi írásbeliken; ha egy tanuló azt tervezi, hogy ezek valamelyikébe jelentkezik, akkor a későbbi sikeres felvételi érdekében mindenképp részt kell vennie a központi írásbeli vizsgákon - közölték.

A közlemény szerint az írásbeli vizsgajelentkezéshez az - Ügyfélkapu+ vagy DÁP mobilalkalmazáshoz kötött regisztrációt követően használható - elektronikus programfelület, a kinyomtatható "Központi írásbeli vizsga - jelentkezési lap", valamint a szakértői véleménnyel rendelkező tanulók kedvezményeinek igénylésére szolgáló "Szülői kérelem speciális vizsgakörülmények biztosítására" nyomtatvány a középfokú felvételi írásbeli vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információkkal együtt megtalálható az oktatas.hu-n.

Az elektronikus jelentkezési felület használatát, kitöltését segítő videós útmutató elérhető a hivatal YouTube-csatornáján, míg a központi felvételi vizsgákkal és a középfokú felvételi eljárás további menetével kapcsolatos információk az oktatas.hu honlapon olvashatók - tudatta az OH.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com