OH: minden eddiginél többen vettek részt idén a MaTalent mérésen
Az elmúlt évekhez képest idén csaknem hétezerrel (6 974) többen vettek részt az Oktatási Hivatal (OH) által szervezett MaTalent11 elnevezésű országos online tehetségazonosító mérésen, amelynek célja a matematikai tehetségek azonosítása az 5. évfolyamos tanulók közül - közölte a hivatal szerdán az MTI-vel.
Azt írták, az OH évek óta több pályázat megvalósításával járul hozzá a tehetségtámogatást hosszú távon előmozdító Nemzeti Tehetség Programhoz.
A MaTalent program célja, hogy a mérésébe minél több ötödikes tanuló bekapcsolódjon - ismertették, hozzátéve: ennek érdekében az idei pályázat is biztosította a mérésben való részvétel lehetőségét a Kárpát-medence összes magyar nyelvű intézményének. A 2025. szeptember 22-26. között megvalósított online mérésben 935 oktatási intézményből összesen 28 507 tanuló vett részt - tájékoztattak, megjegyezve: a határon túlról Szlovákia, Szerbia és Románia területéről 23 intézmény 384 diákja csatlakozott.
Az OH beszámolója szerint a tanuló eredményét - a készségek árnyaltabb mérésére alkalmas képességmodell segítségével - képességpontban határozzák meg, amelyet a helyes megoldásokon túl a feladatok nehézségi szintje is meghatároz.
A képességpont-értékek alapján 280 átütő tehetségfejlődésű (a tanulók felső 1 százaléka, aki 743 pont felett teljesített), 1382 kiemelkedő tehetségfejlődésű (a tanulók felső 6 százaléka, aki 662 pont felett teljesített) tanulót és 5284 tehetségígéret (a tanulók felső 25 százaléka, a 568 pont felett teljesített) azonosítottak
- közölték.
Kitértek arra is, hogy a matematikában tehetséges tanulók kompetenciáinak fejlődését segítve a Pedagógiai Oktatási Központokhoz kapcsolódó Matematikai Tudásközpontok az online mérésen részt vett intézmények átütő vagy kiemelkedő tehetségfejlődésű diákjainak tehetséggondozó foglalkozásokat tartanak, szakköröket, versenyeket szerveznek. Ezeken túl pedig a pedagógusok számára is biztosítanak szakmai programokat - fűzték hozzá.
Felhívták a figyelmet arra is, hogy a MaTalent11 online mérésben azonosított kiemelkedő és átütő tehetségfejlődésű tanulók számára az OH a 2025/2026-os tanévben is háromnapos matematikai tehetséggondozó tábort szervez.
(Forrás: MTI)
Azt írták, az OH évek óta több pályázat megvalósításával járul hozzá a tehetségtámogatást hosszú távon előmozdító Nemzeti Tehetség Programhoz.A MaTalent program célja, hogy a mérésébe minél több ötödikes tanuló bekapcsolódjon - ismertették, hozzátéve: ennek érdekében az idei pályázat is biztosította a mérésben való részvétel lehetőségét a Kárpát-medence összes magyar nyelvű intézményének. A 2025. szeptember 22-26. között megvalósított online mérésben 935 oktatási intézményből összesen 28 507 tanuló vett részt - tájékoztattak, megjegyezve: a határon túlról Szlovákia, Szerbia és Románia területéről 23 intézmény 384 diákja csatlakozott.

Hozzászólások