OH: pénteken kezdődnek az őszi érettségi vizsgák

Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom írásbelikkel kezdődik a 2020/2021-es tanév őszi érettségi időszaka, a vizsgákat az erre kijelölt középiskolák és a kormányhivatalok a tavasszal már bevált járványügyi óvintézkedések szigorú betartásával szervezik - közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel.Idén ősszel 396 intézményben 27 631-en érettségiznek, a lebonyolításban 493 érettségi vizsgabizottság működik közre. Az Oktatási Hivatal a honlapján közzétette a vizsgaszervezés során alkalmazandó biztonsági intézkedésekről szóló ajánlást: a diákok számára úgy kell ülőhelyet biztosítani, hogy tartható legyen a legalább 1,5 méter védőtávolság, ennek érdekében egy teremben legfeljebb 10 tanuló tartózkodhat. Minden helyszínen megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt kell biztosítani, továbbá a vizsgázóknak ajánlott a maszk viselése.

    
Az őszi érettségi vizsgaidőszakban rendes, szintemelő, kiegészítő, ismétlő, pótló és javító, valamint - a kormány döntése értelmében - előrehozott vizsgára is lehetett jelentkezni. Azoknak, akik tavasszal a koronavírus-járvány miatt nem tudtak eleget tenni vizsgakötelezettségüknek, az érettségi pótlása ingyenes.  Az előrehozott (69 százalék) és a rendes (14 százalék) vizsgák aránya a legnagyobb, ezeket követik a szintemelő (6 százalék), a javító (5 százalék), az ismétlő (4 százalék) és a kiegészítő (2 százalék), valamint a pótló vizsgák (0,1 százalék).
    

Az írásbeli vizsgákat október 16. és október 30., az emelt szintű szóbeliket november 12. és 16., a középszintű szóbeliket pedig november 23. és 27. között tartják. Az érettségizők várhatóan több mint 35 ezer vizsgát tesznek: mintegy 8 600-at emelt, 26 400-at pedig középszinten. A jelentkezők választásai alapján ebben a vizsgaidőszakban - az idegen nyelven teljesíthető vizsgatárgyakat (például történelem, matematika) külön számolva - középszintű érettségit 108, emelt szintűt pedig 67 tantárgyból tesznek.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com