Online nyílt napot és kampusztúrát szervez a Semmelweis Egyetem a leendő hallgatóknak

Több ezer érdeklődőt vár a Semmelweis Egyetem a január 22-24-ére meghirdetett online nyílt napjára, amelyen bemutatják az intézmény képzési kínálatát.Az egyetem azt közölte kedden az MTI-vel, hogy a háromnapos rendezvény ideje alatt élő podcastbeszélgetések, hallgatói fórumok, kari bemutatkozások, online fogadóórák is segítenek az érdeklődőknek abban, hogy minden kérdésükre választ kaphassanak; február 10-én és 11-én pedig akár személyes kampusztúrán is részt vehetnek.

A Semmelweis Online Nyílt Nap az egyetem legnagyobb bemutatkozó rendezvénye, amely azoknak szól, akik érdeklődnek az egyetemi szintű orvos- és egészségtudományi, vagy a középfokú egészségügyi szakiskolai képzések iránt, éppen ezért az eseményen az intézmény mind a hat kara, a szakiskolái és a tehetséggondozó programja is megjelenik.

Az online követhető programokba a fővároson kívül, illetve a külföldön élők is bekapcsolódhatnak, utóbbiak számára angol és német nyelvű szekciókat is szerveznek - írták.

Az online nyílt napra január 20-ig várják az érdeklődők jelentkezését, a február 10-11-i kampusztúrára pedig február 1-jéig, illetve a rendelkezésre álló helyek erejéig lehet regisztrálni kari bontásban a https://semmelweis.hu/felvetelizoknek/nyiltnap honlapon - áll a közleményben.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com