Összefogást sürgetnek szervezetek az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban

Összefogást sürget a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság és az Autonóm Területi Szakszervezet az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban a bérek emeléséért, a munkafeltételek javításáért.

Mendrey László, a PDSZ elnöke szerdán a szervezetek Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján azt mondta: évek óta hallják, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) "jobban teljesít", de ez szerinte csak a sportra igaz, az emberek jövőjét érintő területeken "komoly restanciái" vannak a tárcának. Úgy fogalmazott: az oktatásban, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók "az Emmi mostohagyerekei".

oktatás

Közölte, elég volt a megosztottságból, összefogásra van szükség, amelynek célja elérni azt "a kritikus tömeget", amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni a tárgyalásokon. Hozzátette, az oktatásban nemcsak a bérek miatt emelik fel szavukat, hanem a minőségi oktatásért, és azért is, hogy ne csökkentsék "tudatosan" az érettségihez jutók, a felsőoktatásba bekerülők számát.

Varga Andrea, az Autonóm Területi Szakszervezet elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a három ágazatban a munkavállalók nagy része ugyanazokkal a problémákkal küzd; kiemelte egyebek mellett a bérhelyzetet, a munkakörülményeket és az elvándorlást. Hangsúlyozta: rendszerszintű változásokra van szükség az egészségügyben és a szociális szférában. Hozzátette, hogy ahol emberekkel foglalkoznak, azokon a területeken egyre nagyobbak a problémák.

A korábban fekete ruhás nővérként ismertté vált Sándor Mária, a Magyarország a magyar egészségügyért civil társaság képviseletében azt mondta: 23 ezer nővér hiányzik az egészségügyből. Hozzátette: bár benyújtottak a tárcának egy 50 százalékos béremelésről szóló javaslatot, arra azonban semmilyen választ nem kaptak.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com