Osztályonként 32 diák nyerhet felvételt a Magyar Rádió Gyermekkórusába

A meghallgatásokon nem az osztálylétszám kitöltése a cél, hanem a zenei tehetségek megtalálása - tette hozzá.

Elmondta, hogy a leendő első osztályosoknak április 9-10-én tartanak meghallgatást, ahol a jelentkezőknek az óvodában tanult gyermekdalok közül kell néhányat elénekelniük, visszatapsolni a hallott ritmust. Április 26-án és május 3-án a felsőbb osztályos diákoknak hirdetnek felvételit, ahova tanult ismeretanyaggal kell érkezzenek a fiatalok.



Hozzáfűzte: a zenei tehetség sem minden, az új tagoknak komoly fegyelmi elvárásoknak kell megfelelniük és erre sokan nem alkalmasak. A kóruséneklés egyben közösségformáló erő, a tagok új barátokat szerezhetnek és nem utolsó sorban világhírű énekesekkel léphetnek fel - fogalmazott a karnagy.

MTI

Hozzászólások

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

http://ujhazak.com