Palkovics: a most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata

A most induló tanévben mindenki arra tud koncentrálni, ami a feladata: a diákok arra, hogy tanuljanak, a tanárok arra, hogy tanítsanak, az iskolafenntartók pedig a feltételek biztosítására - közölte az oktatási államtitkár péntek kora reggeli budapesti sajtótájékoztatóján.Palkovics László kiemelte: a kormány igyekezett a családok terheit csökkenteni tanévkezdés előtt, és ennek érdekében kiterjesztette a tankönyvek ingyenességét kilencedik osztályig. Felidézte, hogy korábban a kormány terveiben az első nyolc évfolyam szerepelt.

    
Az oktatási államtitkár közölte: a tankönyvek ingyenességére 13 milliárdot fordítanak, ez több mint egymillió diákot, a tanulók 87 százalékát érinti. Hozzátette: az ingyenes étkeztetésben a gyerekek mintegy fele, az óvodások, bölcsődések kilencven százaléka részesül. Palkovics László szólt arról is, hogy folytatódik a pedagógusok béremelése, a mostani utolsó szakasz 3,4 százalékos növekményt jelent szeptembertől, és ezzel az elemmel 350 milliárddal többet fordítanak erre a célra.
    

2013 óta átlagosan 50 százalékkal nőttek a bérek - jegyezte meg. Jelezte: a teljes oktatási rendszerre 2010-hez képest több mint 500 milliárddal fordítanak többet, az iskolák támogatása is nagymértékben nőtt. Értékelése szerint olyan iskolafelújítási program indult, amely unikális, azt részben uniós, részben költségvetési forrásból finanszírozzák.
    

Hozzátette: összesen EFOP-forrásból 123 milliárdot költenek az iskolák infrastrukturális fejlesztésére, eszközfejlesztésre. Kitért arra is, hogy a héten bejelentett közel 81,5 milliárdos pályázati forrásból több mint 500 iskola újul meg, illetve bővül. Emellett 45 milliárd jut a központi régión kívüli iskolák digitális fejlesztésére, fejlődik az iskolák mobileszköz állománya - sorolta az oktatási államtitkár, aki kitért arra is: 50 ezer pedagógus vehet részt az új tartalmak, eszközök használatát célzó továbbképzésen.
   

Palkovics László kiemelte: pénteken ünneplik a felsőoktatás napját, az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulóját, és Orbán Viktor miniszterelnök jelenlétében Pécsett lesz a felsőoktatási tanévnyitó. Jelezte: a felsőoktatás területén is számos fejlesztés várható, az egyetemek, főiskolák számláin jelenleg 280 milliárd forintos forrás található.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com