Palkovics László: többen és kedvezőbb feltételekkel férhetnek hozzá a felsőoktatáshoz

Februártól harmadával nőnek a felsőoktatási ösztöndíjak és a magyar állami ösztöndíjas képzésben megállapított felvételi pontszám maximum 400 pont lesz - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a 20. Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás megnyitóján ma Budapesten.Palkovics László köszöntőjében hangsúlyozta: a tudás megszerzése nem egyszerű feladat, és már annak elején fontos döntést kell hozniuk a fiataloknak a megfelelő szakterület megválasztásával. Az Educatio kiállítás ebben nyújt segítséget - fűzte hozzá.

    
A miniszter úgy fogalmazott, hogy a jó választáshoz jó lehetőségek is kellenek. Utóbbiak megteremtését, a fiatalok versenyképes diplomához jutásának segítését a kormány és az Innovációs és Technológiai Minisztérium feladatának nevezte.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A világ tíz legkegyetlenebb uralkodója

A történelemórákból kimaradnak a legszaftosabb, igaz történetek.

http://ujhazak.com