Párbeszéd: az Emmi kudarcot vallott az iskolák felkészítésében

A Párbeszéd szerint az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) látványosan kudarcot vallott az iskolák, óvodák koronavírus-járvány elleni felkészítésében - mondta az ellenzéki párt szóvivője kedden Budapesten tartott, a Facebookon online is közvetített sajtótájékoztatón.Barabás Richárd kifejtette, a tárca nem ismerte fel, hogy a legtöbb iskola nem rendelkezik megfelelő infrastruktúrával ahhoz, hogy betartsa az óvintézkedésekről szóló ajánlásait, ezzel pedig veszélybe sodorja a gyerekeket, szülőket és tágabb értelemben mindenkit. A minisztérium emellett nem tett javaslatot arra, hogyan kezdjék meg az oktatást az idős, illetve krónikus beteg tanárok - tette hozzá.

    
Kiemelte, a kormány nem tett semmit azért sem a nyáron, hogy még erősebben átállítsa az iskolákat a digitális oktatásra. Erre különösen azokon a hátrányos helyzetű területeken lett volna szükség, ahol nem állnak rendelkezésre a távoltartáshoz szükséges digitális eszközök - mondta a szóvivő. A politikus felszólította a kabinetet, hogy azonnal kezdje meg a higiéniai eszközök biztosítását minden oktatási intézménynek. A Párbeszéd emellett követeli, hogy a mentőszolgálat szükség szerint tegye lehetővé az azonnali és ingyenes szűréseket, kiemelten figyelve a diákokra és tanárokra - hangoztatta Barabás Richárd.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com