Patyi: új képzések és fejlesztések a közszolgálati egyetemen

Ősszel, majd jövőre is több új képzést indít a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE), és a budapesti Ludovika Campus fejlesztése is folytatódik.

Modern oktatási épületet, sportközpontot építenek, az Orczy-park eddig elhanyagolt és kihasználatlan részeit rendbe teszik, s összességében növelik a zöldfelület nagyságát - mondta az intézmény rektora az MTI-nek adott interjújában. Emellett Patyi András a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként részvételre buzdít az október 2-i népszavazáson.

oktatás

Az NKE rektora elmondta: az egyetemen számos új képzést készítenek elő. Már idén elindítanak két - az új állami tisztviselőkről szóló törvény előmeneteli rendszerébe illeszkedő - szakirányú továbbképzési szakot: a közigazgatási tanulmányokat és a kormányzati tanulmányokat. Ráadásul - emelte ki a rektor - a közigazgatási szakvizsgát is kiváltó képzéseket nem csak a fővárosban, hanem - más felsőoktatási intézményekkel, a megyei kormányhivatalokkal együttműködve, valamint e-learning és távoktatási módszerek révén - igyekeznek minden megyében elérhetővé tenni .Idén a pótfelvételi eljárás keretében meghirdetik, és már szeptembertől elindítják a nemzetközi tanulmányok mesterszakot, amelyre az elmúlt időszakban a hallgatók körében, de a külügyi szférából is komoly igény mutatkozott - tette hozzá.

Kitért arra, hogy a napokban kezdeményezték egy új államtudomány mesterszak indításának akkreditációját. Ezzel - mint kiemelte - Magyarországon több évtizedes szünet után, a hagyományt felelevenítve, de modern formában indítanák újra az államtudományi képzést.

Az új mesterszak - amely a jogászképzéshez hasonlóan nem ciklusokra bontott, hanem ötéves, doktori címmel záródó képzés lesz - várhatóan szintén jövőre indulhat el. Patyi András kiemelt feladatnak nevezte, hogy , hogy a Belügyminisztérium döntése alapján a rendészeti képzéseket - a tervek szerint 2017-től - háromról négyévesre bővítik. A közigazgatás-szervező alapszakon pedig - a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal együttműködve - egy adóigazgatási, pénzügyi szakirány létesítésén dolgoznak.

A rektor szólt arról is, hogy az elmúlt időszak biztonságpolitikai környezetváltozása nyomán, az egyetemen működő a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont (SVKK) munkája iránti igény az egyetem, kormányzati és szakmai szervezetek részéről is megnőtt. Ennek nyomán Tálas Péter, az SVKK igazgatója - aki eddig az NKE nemzetközi tanulmányok karának dékáni posztját is betöltötte - úgy döntött: a kutatóközpont megnövekedett feladataira koncentrál a jövőben. A nemrég indított nemzetközi tanulmányok kar továbbépítését pedig dékánként az eddigi dékánhelyettes, Koller Boglárka folytatja.

Patyi András a Ludovika Campus fejlesztésének jelenlegi állásáról elmondta: épül az új oktatási épület, valamint a sportközpont is, ahol nem csak a hagyományos sportágak gyakorlására, hanem lovaglásra, lőkiképzésre is lesz lehetőség. A parkon kívül, a Diószeghy utcában álló üres telken és a mellette lévő korábbi rendőrségi épületben alakítják ki a rendészettudományi képzés új központját, ahonnan a hallgatók és az oktatók - a tervek szerint - egy hídon járhatnak majd át a parkba, hogy ezzel se zavarják a közúti közlekedést.

Az Orczy- parkban a közelmúltban történt tiltakozó akciókkal kapcsolatban a rektor úgy látja: azok valójában nem kizárólag a fákról szóltak, hanem részben kormányellenes megmozdulások is voltak. A rektor elmondta, a helyiekkel egyeztetnek arról is, hogy a parkot mire szeretnék használni. Kiemelte, hogy a park területén nem csak fák vannak, hanem számos régi, elhanyagolt épület. Az egyetem a teljes területet rendbe rakja, használhatóvá teszi, s nem csak az egyetem, hanem a budapestiek számára is. Összességében több lesz a zöldfelület.

Az egyetemi nagy beruházás második üteméről, a hadtudományi és honvédtiszti, valamint a katasztrófavédelmi képzés Ludovika Campusra való költöztetéséről a közeljövőben várható a kormánydöntés - mondta a rektor.

Az NKE rektora kitért arra is, hogy a több évvel ezelőtt indított Ludovika Szabadegyetem - amelynek előadásai mindenki számára nyitottak - egyre népszerűbb. Így nem csak folytatják a következő szemeszterben, hanem más tudományterületek bevonásával, bővítik is az előadások témáit.

Patyi András, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnökeként a kötelező betelepítési kvótáról szóló országos népszavazással kapcsolatban elmondta: azon dolgoznak, hogy mindenki, aki élni szeretne jogával, el tudjon menni szavazni, s hogy a népszavazási kampány - amely hivatalosan a szavazás előtti ötvenedik napon kezdődhet - törvényes rendben folyjon. Patyi András megjegyezte, hogy a választási szerveknek feladata is, hogy felszólítsa az embereket a szavazáson való részvételre, ezért ő is arra buzdítja az embereket, hogy vegyenek részt a referendumon, nyilvánítsanak véleményt.

Az NVB elnöke ezzel együtt leszögezte, a népszavazás arról szól, ami a kérdésben le van írva, azaz, hogy a szuverenitást gyakorló magyar országgyűlés kezében maradjon-e a kötelező betelepítésről szóló döntés. "A Brexit hatására mindenki, aki azt állítja, hogy az októberi népszavazás tulajdonképpen már az Európai Unióból való kilépésről szól, az elferdíti az igazságot" - hangsúlyozta. Kiemelte: ilyen népszavazás Magyarországon nem tartható. A korábbi alkotmány is kizárta, s a jelenlegi alaptörvény sem teszi lehetővé, hogy az Európai Unióból való kilépésről népszavazás döntsön - hangsúlyozta Patyi András.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com