PDSZ: rendezni kell a béremelésből kimaradó pedagógusok helyzetét

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint az emberi erőforrások miniszterének erkölcsi kötelessége, hogy a lehető leggyorsabban rendezze a béremelésből kimaradó pedagógusok helyzetét.

Mendrey László, a PDSZ elnöke hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében rámutatott: még egy sikeresen feltöltött portfólió sem alkalmas arra, hogy annak figyelembevételével minősítsék egy pedagógus szakmai felkészültségét.

psz

Szerinte kizárólag azt méri, hogy a pedagógus mennyire felel meg a kormányzati elvárásoknak, a politika kívánalmainak, semmilyen módon nem motivál a minőségi szakmai munkára, megosztást, ellentéteket szít a pedagógusok, valamint az iskola és a társadalom tagjai között.

Olyan oktatási rendszer konzerválásába kívánják bevonni a pedagógusokat, amely használhatatlan tudást ad diákjainak, s a jobb jövő reményét is elveszi a felnövekvő generációtól - fejtette ki a szakszervezeti vezető.

Mendrey László lényegtelennek tartja azt, hogy ki értelmezi rosszul a kormányrendeletet, és az is lényegtelen szerinte, hogy az érintett pedagógusok hibáztak-e vagy sem. Kiemelte: 1321 pedagógus hét évre számolt béremelésének összege néhány milliárd forint. Ennél sokkal több pénz folyik el évente, különféle presztízs-beruházásokra.

"Az Emmi vezetőjének erkölcsi kötelessége ennek a méltatlan helyzetnek a pedagógusok érdekeit preferáló feloldása. A lehető leggyorsabban" - írta közleményében az érdekvédő.

A Pedagógusok Szakszervezete pénteken a kormánynál a sztrájkbizottság azonnali összehívását kezdeményezte a pedagógusok előmeneteli rendszere, különösen a nyugdíj előtt álló pedagógusok minősítése és béremelése ügyében.

Az államtitkárság erre úgy reagált, hogy a köznevelés minden résztvevője részére - így a szakszervezeteknek számára is - pontosan ismert volt, hogy miként történik a nyugdíj előtt álló pedagógusok minősítése.

Palkovics László államtitkár a két héttel ezelőtti PSZ-tárgyalásokon az országos választmánnyal hosszasan egyeztetett, ahol a szakszervezeti vezetők napirendre tűzhették volna a pedagógus minősítési rendszerrel kapcsolatos aggályaikat, hiszen számukra is tudott, ismert dologról volt szó - olvasható a közleményben.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com