Pécsen rendezik a nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét

Pécs ad otthont pénteken a Chinese Bridge, azaz a Kínai Híd elnevezésű nemzetközi kínai nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak hirdetett magyarországi elődöntőjének - tájékoztatta a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csütörtökön az MTI-t.A Kínai Híd nyelvi verseny a Kínai Nyelvoktatási Tanács, a Hanban nagyszabású nemzetközi versenye, amelynek keretei között a résztvevők egyetemi hallgató, középiskolás és Kínában tanuló diák kategóriában mérhetik össze tudásukat. E világszerte egyre népszerűbb verseny elődöntőit évente húsz országban tartják, a döntőt Kínában rendezik - írták a közleményben.

    
A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége, a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának Konfuciusz Intézete által lebonyolított pécsi elődöntőre a pécsi, a Miskolci Egyetem, az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem válogatóján kiemelkedő teljesítményt elérő tizenöt diák érkezik.
    

A versenyzőknek egy adott témához kötődő, általuk írt beszédet kell tartaniuk kínai nyelven, ezt a Kína-ismeretüket felmérő feleletválasztós kvíz, majd egy, a kínai kultúrához kapcsolódó művészeti produkció előadása követi - jegyezték meg. Hozzátették, az indulók teljesítményét szakmai zsűri pontozza, a nyelvi felkészültségen túl az előadói képességet is figyelembe veszik.


Az eredményesen szereplő hallgatók kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjat, kínai nyári tárborban való részvételt nyerhetnek, a két legjobb részt vehet a verseny döntőjében, Kínában - olvasható a közleményben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com