Pedagógus-szakszervezetek: Novák Katalin szabad utat adott a sztrájkjogot súlyosan korlátozó törvénynek

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete(PDSZ) szerint Novák Katalin köztársasági elnök "szabad utat nyitott a sztrájkjogot súlyosan korlátozó törvénynek".Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke és Komjáthy Anna, a PDSZ országos választmányának elnöke az államfőnek levelet írt, amelyet kedden az MTI-hez is eljuttattak. "Felháborodással vettük tudomásul, hogy nyomatékos kérésünk ellenére, a törvény elfogadását követően rövid időn belül aláírásával szabad utat nyitott a sztrájkjogot súlyosan korlátozó törvénynek. Nem hagyott ezzel más lehetőséget számunkra, mint azt, hogy alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz forduljunk" - fogalmaztak az érdekképviseleti vezetők.
    

Hozzátették: ha a hazai jogorvoslati lehetőségeket ezzel kimerítették és nem járnak eredménnyel, az Emberi Jogok Európai Bíróságához nyújtanak be keresetet. Úgy fogalmaztak, hogy bár Novák Katalin a korábbi levelüket válasz nélkül hagyta - "akár azért is, mert olyan gyorsasággal írta alá a törvényt, hogy mire kezébe kerülhetett levelünk, az aláírás már lehetséges, hogy megtörtént" -, javasolják, hogy az abban foglaltakat gondolja át.
    

"Miután láthatóan semmiféle jogi és erkölcsi aggályt nem talált az elfogadott törvénymódosításban, kérjük, döntését legalább utólag indokolja meg" - írta a PSZ és a PDSZ.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com