Pedagógusok Szakszervezete: el kell ismerni az oktatásban dolgozók munkáját!

Kiállt az oktatásban dolgozók jogai mellett és egyúttal anyagi elismerésüket sürgette a Pedagógusok Szakszervezete(PSZ)  hétfőn, az MTI-hez eljuttatott közleményében.A szakszervezet állásfoglalásában - amelyben felidézte, hogy 1994-ben az UNESCO október 5-ét jelölte ki a pedagógusjogok világnapjának - kiemelte: ezt a napot idén alapvetően meghatározza a koronavírus-járvány elleni küzdelem Magyarországon is.

    
A pedagógusoknak, az oktatásban dolgozóknak is - mint mindenkinek - joguk van egészségük megőrzéshez, a biztonságos munkahelyhez, továbbá ahhoz is, hogy a világjárvány okozta fenyegetettségben még inkább megbecsüljék, elismerjék őket - hangsúlyozták. Az érdekvédelmi szervezet rámutatott: a koronavírus-járvány elleni küzdelemből a pedagógusok, az oktatók, az oktatásban dolgozók már tavasszal is kivették részüket, most pedig nap nap után teszik ugyanezt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com