PM: az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség

A tanulók pénzügyi tudatosságát erősítheti, hogy az ország összes iskolájára kiterjedhet a készpénzmentesség - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Budapesten a Pénzügyminisztérium (PM) pénzügypolitikáért felelős helyettes államtitkára.Balogh László a pénzügyi felkészültséget éppoly fontosnak nevezte, mint a digitális készségek fejlesztését, mivel segít elkerülni számos csapdahelyzetet, felismerni az előnyös helyzeteket, megalapozni a felnőtt életet és az egész életen át tartó gyarapodást. A szemléletformáláshoz - tette hozzá - az online fizetési lehetőségek is hozzájárulhatnak, a Készpénzmentes iskola program ezért kilépett a kísérleti szakaszból, és mostanra már csaknem 70 intézményre terjed ki.

    
A tanulók körében a visszajelzések alapján már néhány hónap alatt jelentősen nőtt a készpénzmentesség elfogadottsága azokban az iskolákban, amelyekben megnyílt a lehetőség a bankkártyás fizetésre - közölte a helyettes államtitkár. A 2018 őszén indított program kártyaolvasók telepítésével és online felületek kialakításával biztosítja a készpénzmentes iskolai befizetéseket.    


Balogh László megjegyezte, hogy az iskolai pénzmozgások készpénzmentesítése az adminisztrációs terheket is csökkenti, ezért abban bízik, hogy nem csak a fenntartókkal és az intézményvezetőkkel, hanem az intézményekben működő vállalkozókkal is mindenütt meg lehet egyezni a POS-terminálok (bankkártyás fizetést biztosító berendezések) telepítéséről.
    

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy a pénzügyi ismeretek a szakképzés minden területén beépültek a tananyagba. Pölöskei Gáborné arra is számít, hogy a szeptembertől induló ösztöndíjrendszer is erősíti a tanulókban a felelős gazdálkodói szemléletet. Utóbbi - mint fogalmazott - az intézményekkel szemben is elvárás, így arra számít, hogy a Budapesti Gazdasági Szakképzési Centrum (BGSZC) online terembérlési rendszerét a többi központhoz, sőt más fenntartóhoz tartozó intézmények is átvehetik.


A Foglalj.be oldal hozzájárul az iskolai infrastruktúra hatékony működtetéséhez a tantermek és tornatermek tanítási időn kívüli értékesítésével, az alkalmazókat pedig fejlesztésre fordítható többletbevételhez juttatja - tette hozzá. Pölöskei Gáborné a Foglalj.be jelentőségét azzal magyarázta, hogy a képzési intézmények szabad termeit csak online értékesítési rendszer teheti széles körben elérhetővé, biztosítva az egyszerű, gyors és átlátható terembérlést.  


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com