PM: magyar nyelvi labor kezdte meg működését Kazahsztán egyik legjelentősebb egyetemén

A Magyarország és Kazahsztán közötti oktatási együttműködésben kulcstényező a Magyar Pont, amelynek jelentősége túlmutat azon, hogy megismertesse az itt tanuló hallgatókkal a magyar nyelvet és kultúrát - jelentette ki Varga Mihály a nur-szultani Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen a Pénzügyminisztérium hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint.A pénzügyminiszter a magyar nyelvi kabinet meglátogatása mellett díszdoktori címet kapott az intézménytől, valamint kazah közgazdász hallgatóknak tartott előadást a magyar gazdaságról - írták. A közlemény szerint Varga Mihály a magyar nyelvi kabinet meglátogatásakor hangsúlyozta: a Magyarországon tanuló kazah diákok értékes tapasztalatot és tudást hozhatnak vissza magukkal Kazahsztánba, amellyel a kétoldalú gazdasági kapcsolatainkat erősítéséhez is hozzájárulhatnak.
    

A magyar tárcavezető kiemelte: a magyar kormány a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a 2020/21-es tanévben összesen 507 diák számára biztosít felsőfokú tanulmányi lehetőséget Magyarországon. A 2021/22-es pályázati időszakban 208 újabb jelentkező részesülhetett ösztöndíjban. A Magyar Pont munkájának részét képezi majd a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra jelentkezett, illetve az ösztöndíjat már elnyert hallgatók részére magyar nyelvórák biztosítása, továbbá felkészítésük magyar civilizációs ismeretekből. Az oktatáshoz szükséges nagyszámú könyvet idén tavasszal Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át az egyetemnek.
    

Látogatása során Varga Mihály díszdoktori címet vehetett át Jerlan Szidikovtól, az egyetem rektorától. Az egyetem díszprofesszori címét mások között Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, Aleksandar Vucic szerb elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és a néhai II. János Pál pápa is megkapta - áll a közleményben. Az egyetemen a magyar pénzügyminiszter kazah közgazdászhallgatókkal is találkozhatott, akiknek a magyar gazdaságról tartott prezentációt - írta a PM.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com