Pölöskei Gáborné: az egyéni fejlesztés nagy vívmánya a szakképzésnek

A diákok felkészültségét javító egyéni fejlesztés nagy vívmánya a magyarországi szakképzésnek - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára Kaposváron csütörtökön.Pölöskei Gáborné a Siófoki és a Kaposvári Szakképzési Centrum Karrierutak a szakképzésben című pályaorientációs szakmai konferenciáján beszámolt arról, hogy a szakképzésben tanuló kilencedik osztályosok már négy éve egy úgynevezett bemeneti mérésen vesznek részt, és azoknak, akiknek az eredmények alapján szükségük van rá, megkezdik az egyéni fejlesztésüket.

Erre azért van szükség, mert a szakképzés csak úgy tud működni, hogy ha a gyerekek felkészültek, értik, miről van szó, gyorsan bepótolják a hiányosságokat, amelyekkel esetleg érkeztek - indokolta. A helyettes államtitkár rámutatott, hogy kezdetben a gyerekek harmada szorult fejlesztésre, a helyzet azonban sokat javult azóta: a bukások aránya a kezdeti 19-ről egy év alatt 9 százalékra csökkent. Emellett jobb eredményű diákok érkeznek az iskolákba és az úgynevezett kimeneti méréséknél az látható, hogy magyar nyelvből és matematikából is egyre jobban teljesítenek.

Pölöskei Gáborné a szakképző centrumok és az iskolák munkáját dicsérve szólt arról, hogy népszerű a szakképzés, a jelentkezők száma három százalékkal nőtt az előző évhez viszonyítva, sok intézménybe túljelentkezés van, a legvonzóbbak a technikumok. Azt tanulhatják, amit szeretnének, a duális képzésnek köszönhetően felnőttként kezelik őket és ösztöndíjat kapnak, ezekkel indokolják a bekerült diákok, miért jó a szakképzésben tanulni - közölte a helyettes államtitkár.

Pölöskei Gáborné a technikum előnyeiről azt mondta, az ott tanulók nemcsak érettségit, hanem a magas gyakorlati óraszám révén olyan tudást is szerezhetnek, amellyel előnyben vannak a felsőoktatásban, ahova a plusz pontok révén e szempontból könnyebben is juthatnak be, mint a gimnazisták. Az a jövő, hogy a technikum a mérnökképzés előszobája legyen - jegyezte meg.

A helyettes államtitkár kitért rá, jó lenne, ha a diákok hármas, négyes eredménnyel nem gimnáziumban, hanem szakképző iskolákban tanulnának tovább, mert ha érettségi után nem a felsőoktatásba mennek, elvesztegethetnek három, öt, vagy akár tíz évet is, ami alatt szakképesítést szerezhetnének, pénzt kereshetnének. Pölöskei Gáborné szólt arról is, hogy a szakképzés szélsőséges keretek között mozog, hiszen a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására és a nagyon tehetséges gyerekek gondozására, oktatására is megoldást kell találnia.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com