PSZ: az eredmények a pedagógusok kritikáit igazolják
Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdai budapesti sajtótájékoztatóján úgy értékelte: a reform visszaütött. Az érdekvédő felhívta a figyelmet arra, hogy a köznevelési törvényből kimaradt egy nagyon fontos tétel, amely a gyermek mindenekfelett álló érdekére vonatkozik.
A mai köznevelési rendszer nem foglalkozik ezzel, a pedagógusok és az intézmények szakmai önállóságát elvették. A megemelkedett tananyag, a megnőtt munkaterhek pedig elvették azt a lehetőséget is, hogy a gyerekekkel egyénileg foglalkozzanak a pedagógusok - tette hozzá a szakszervezeti vezető. Nem biztos ugyanakkor, hogy ez tantervi kérdés, a katonás, poroszos szellemnek kellene eltűnnie, amely megköti a pedagógusok kezét - mondta Galló Istvánné, aki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szavaira reagálva ironikusan úgy fogalmazott: még szerencse, hogy nem a miniszterek tanítanak az iskolákban, hanem a pedagógusok. Kérdésre válaszolva közölte: a köznevelési kerekasztal munkájában nem vesznek részt.
Ha a tárca a nemzeti alaptantervről szakmai konferenciát tart, arra el fognak menni. Az érdekvédő beszámolt arról, hogy a héten találkoztak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) elnökével, és ülésezett kedden a sztrájkbizottság is. Közlése szerint Pölöskei Gábornéval, a Klik elnökével mint munkáltatóval az órakedvezmények ügyéről egyeztettek, ami az osztályfőnöki, a munkaközösségi munkát segítő pedagógusokat érinti. A vonatkozó rendelet megszületett, de a szövege nem egyértelmű, az egyes tankerületek különbözően értelmezik. Ennek rendezésére kormányrendelet-módosítást kezdeményeztek, s a szöveget eljuttatták az Emberi Erőforrások Minisztériumához (Emmi).
Az iskolák üzemeltetésének átvételéről is tárgyaltak - jelezte a szakszervezeti vezető, hozzátéve: azt szeretnék, ha a közalkalmazotti szabályok vonatkoznának a dolgozókra. A problémák között említette azt is, hogy a béren felüli juttatást elveszíthetik az érintettek, mert a tankerületnek nincs arra fedezete. Kitért arra is: a Klik-kel korábban kötött kollektív szerződés ügyében Balog Zoltánhoz, az emberi erőforrások miniszteréhez fordultak. A miniszter szakértőinek válaszára hivatkozva a PSZ elnöke tudatta: a szerződés még egy évig élni fog. Ezt a keddi sztrájkbizottsági ülésen is rögzítették - tette hozzá. Az ülésről még elmondta: szó volt a pótlékok differenciálásáról is, ez a 25 pontos korábbi követeléseik között szerepelt.
Arra, hogy ennek fedezete rendelkezésre áll-e az 59 tankerületi központnál, a helyettes államtitkár nem tudott válaszolni. Az öregségi nyugdíjkorhatárt elért pedagógusok helyzete továbbra is rendezetlen - említett egy másik problémát. Emlékeztetett: azt javasolták, hogy még két évig biztosított legyen az érintett pedagógusok foglalkoztatása, és ezzel az államtitkárság egyetértett, de jogszabályi megjelenítését nem látják.
A pedagógusbérek minimálbér-emeléshez rögzítéséről elmondta: korábban úgy volt, ez lesz a vetítési alap, de 2014 októberében a költségvetést úgy terjesztették be, hogy ezt a jogszabályi passzust törölték. Szerinte most már nem lehet annyira dicsekedni a béremeléssel, hiszen a garantált bérminimum lassan utoléri a pedagógusbéreket. Ezért azt követelik, teremtsék meg annak feltételeit, hogy a pedagógusbérek ne inflálódjanak. Lázár János keresztény értékek szerinti nevelésről mondott szavaira úgy reagált: senki nem vitatja a keresztény értékek fontosságát, de az államot és az egyházat szét kell választani.
A gyerekek nevelése a szülő feladata és kötelessége, ebbe az állam nem avatkozhat bele - hangsúlyozta, hozzátéve: aki egyházi intézménybe szeretné járatni gyermekét, az a szabad iskolaválasztás jegyében megteheti, és ezt pártolják is, de azt, hogy egy állam által fenntartott intézményben a nevelési érték a keresztény érték legyen, nem tudják elfogadni. Arról, hogy hétfőre a Tanítanék mozgalom "csendes megemlékezést" hirdetett a köznevelési törvény elfogadásának ötödik évfordulójára, Galló Istvánné azt mondta: azon a PSZ tagjai részt vesznek majd.
MTI

Hozzászólások