PSZ: elfogadhatatlan passzusok a köznevelési törvény tervezett módosításában

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint a köznevelési törvény tervezett módosítása több ponton súlyosan sérti a leghátrányosabb helyzetben lévő tanulók és szülők érdekeit. A szakszervezet a leghatározottabban tiltakozik a tervezett változtatások ellen, és azt kéri, hogy az Országgyűlés jelen formájában ne szavazza meg. Balog Zoltán szakminisztertől azt kérik, hívja össze a pedagógusok sztrájkbizottságának ülését. Galló Istvánné, a PSZ elnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a tervezetről semmilyen formában nem egyeztettek, és az ágazati érdekegyeztetés sem működik. Az érdekvédő arról, hogy a megfelelő végzettséggel nem rendelkezők taníthatnának, azt mondta: ennek beemelését a pedagógushiánnyal indokolják. Szerinte ugyanakkor be kell ismernie a kormánynak, hogy az életpálya megbukott, nem vonzza a fiatalokat a pályára, s nem is tartja itt a pedagógusokat.

Az okok között említette még, hogy nyugdíjasokat csak külön engedéllyel lehet foglalkoztatni, s ennek az intézkedésnek a minél előbbi feloldását sürgette. Hozzátette: a rendelkezéssel akár arra is lehetőség nyílna, hogy egy tanító feladatát a szakképzésben szakmai tárgyak oktatására felkészített pedagógus lássa el.


Felhívta a figyelmet arra is, hogy összesen négyezer pedagógusnak szűnt meg a munkaviszonya ebben a tanévben. Ők elhagyták a pályát, eközben csupán 800-an léptek be. Szerinte a pályára ma boldog-boldogtalan beléphet, s az nem a szakma megbecsülése, ha gyerekekhez nem értők taníthatnak a jövőben. A törvénymódosítás szerint a kormány a gyakorlatban lemondana az értelmi fogyatékosok megfelelő ellátásáról, megengednék ugyanis, hogy velük olyan pedagógusok foglalkozzanak, akik nem rendelkeznek a feladat ellátásához szükséges ismeretekkel - mutatott rá Galló Istvánné.


Kitért arra is, hogy az új előírások alapján a jövőben a beilleszkedési, tanulási magatartási zavarokkal, nehézségekkel küzdő tanulók év végi osztályozása kötelezővé válna. Szerinte ez nem fogja motiválni a gyerekeket, hanem a kudarcélményeiket növeli majd. Arról, hogy a munkaidő-kedvezmény bekerült a törvénybe az mondta, a rendelkezések csak azoknál a pedagógusoknál lesz alkalmazhatóak, akiknek heti 22-26 órát kell tanítani, de kizárják például a fix óraszámos pedagógusokat, közte az óvodapedagógusokat, kollégiumi nevelőtanárokat, gyógypedagógusokat, gyakornokokat.


Megjegyezte: a kedvezményről ráadásul az intézményvezető dönt majd, s ha pozitívan is határoz, a tantárgyfelosztásról a fenntartónak jóvá kell hagynia, s nem biztos, hogy így is meglesz a hozzájárulás. A kötelező középiskolai felvételiről egyelőre csak nyilatkozat szintjén hallottak - közölte Galló Istvánné. Jelezte: ebbe a körbe nem csupán a gimnázium, szakközépiskola, hanem a korábbi szakiskolák is bele tartoznak. Eddig a nyolc általános sikeres elvégzése valamilyen szakiskolába belépőt jelenthetett, most itt is felvételizni kellene.


Úgy látta: a gimnáziumi férőhelyeket folyamatosan csökkenteni akarják, és csak annyi diákot akarnak felvenni, akiknek útja egyenesen vezet a felsőoktatásba. Galló Istvánné szerint egy szakgimnáziumi érettségi nem elég, ha egy diák közben pályát akar módosítani, a szakiskola pedig abszolút zsákutca. Utóbbi intézménytípusban a közismereti tárgyakat oly mértékben csökkentették, hogy érettségire ezek után nincs esélye a diákoknak. A kilenc évfolyamos általános iskoláról szintén nem tudni részleteket - jelezte.


Az érdekvédő jelezte: azt kérik, Balog Zoltán hívja össze a pedagógusok sztrájkbizottságának teljes ülését. Megerősítette, továbbra is követelik a pedagógusok kötelező óraszámának visszaállítását. Közölte azt is: április 6-án levélben fordultak a miniszterelnökhöz, ebben a bértábla vetítési alapjának emelését kérik, az ugyanis szerinte elinflálódott, illetve kérik a pedagógushiány kezelésére az öregségi nyugdíj korhatárt elérők foglalkoztatási tilalmának feloldását. Választ egyelőre nem kaptak  - mondta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com