PTE: az utóbbi csaknem másfél évtized legjobb eredményét érte el az intézmény

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) az utóbbi csaknem másfél évtized legjobb eredményével zárta az idei általános felvételi eljárást, ugyanis több mint hatezerhatszázan kerültek be Magyarország első egyetemére - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.Közleményükben azt írták, hogy a jelentkezők csaknem 8 százalékpontos emelkedése a felvettek számában is megmutatkozott, ugyanis a tavalyi kiváló eredményt is meghaladva 336 fővel, 5,3 százalékponttal több hallgató került be idén a PTE-re a központi felvételi eljárásban.

Fábián Adriánt, az egyetem rektorát idézve közölték: mintegy 1300 fővel többen jelentkeztek a PTE-re, és csaknem 500 fővel nőtt az első helyes jelentkezők száma is, a bizalom pedig megmutatkozott a felvett hallgatók számában is.

A hatezerhatszáznál is több (6625) felvett hallgató 64 százaléka a PTE valamely alapképzésén, 16 százaléka osztatlan képzésen, míg 17 százaléka mesterképzésen kezdheti meg tanulmányait, a felsőoktatási szakképzéseken (FOKSZ) pedig a felvettek 3 százaléka fog tanulni.

Az állami ösztöndíjas helyek népszerűsége továbbra is töretlen, a felvettek mintegy 76 százalékát a támogatott szakokra vették fel, és külön örvendetes, hogy az önköltséges hallgatók száma is nőtt. A felvettek 61 százaléka nappali munkarendben fog tanulni - sorolták.

Fedeles Tamást, a PTE általános és oktatási rektorhelyettesét idézve arról írtak, hogy a képzések között továbbra is a legnépszerűbbek közé tartoznak a gyógypedagógia, az ápolás és betegellátás alapképzés különböző szakirányai, a pszichológia, a gazdálkodás és menedzsment, az óvodapedagógus és a mérnökinformatikus alapképzések, a jogász, az általános orvos, a gyógyszerész, a fogorvos és a grafikusművész osztatlan képzések, és idén is nagy volt az érdeklődés az osztatlan tanári szakok és a rövid ciklusú mestertanár képzések iránt is.

A mesterképzéseken a pszichológia, az építész, a vezetés és szervezés, a pénzügy, a kiterjesztett hatáskörű ápoló és az egészségügyi menedzser képzések indulnak majd a legnépesebb évfolyamokkal. A Pécsi Tudományegyetem általános felvételi eljárásban elért eredményeit tovább javítják majd a külföldi hallgatók és a pótfelvételi eljárásban bekerülő hallgatók, valamint a szakirányú továbbképzésekre és a doktori képzésre felvettek. Mindezeket figyelembe véve 2026 őszén várhatóan több mint 9000 új hallgató kezdheti meg tanulmányait a PTE-n.

A PTE széles szakkínálattal várja azokat a jelentkezőket, akik most nem kerültek be. A pótfelvételi eljárásban augusztus 7-én éjfélig lehet elektronikus úton jelentkezni a felvi.hu felületén meghirdetett képzésekre. A felvételi eljárással kapcsolatos további információk a https://pte.hu/felveteli címen olvashatók.

(Forrás: MTI)

 

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com