Rászoruló diákok javára indít akciót az Ökumenikus Segélyszervezet

Iskolakezdés együtt! címmel hetedszer hirdet országos pénzadománygyűjtést az Ökumenikus Segélyszervezet ezer gyerek beiskolázásának támogatására.Gáncs Kristóf, a segélyszervezet kommunikációs vezetője a gyűjtést elindító csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón elmondta: az akció célja, hogy még ebben a hónapban ezer rászoruló gyerekhez juttassanak el 10-10 ezer forint értékű, személyre szabott, minőségi tanszercsomagot.

    
A 1353-as adományvonal tárcsázása hívásonként vagy SMS-enként 250 forint támogatást jelent, a remélt tízmillió forinthoz 40 ezer telefonhívásra van szükség a következő két hétben - tette hozzá. A segélyszervezet online adományozási felülete a www.iskolakezdesegyutt.hu oldal, amelyen tetszőleges összeget lehet adományozni, a nagyobb postákon pedig gyűjtőperselyekben is várják az adományokat.
    

Gáncs Kristóf felidézte: az elmúlt években több országos felmérést végeztek az iskolakezdéssel kapcsolatban, ezeknek az eredménye azt mutatja, hogy a családok fele szerint nagy anyagi kihívást jelent az iskolakezdés, körülbelül öt százaléka pedig egyenesen vállalhatatlan tehernek érzi. Ez azért is veszélyes, mert a családok, hogy megvásárolhassák az iskolaszereket, hiteleket vesznek fel vagy nem fizetik be számláikat. Másrészt pedig azért, mert megfelelő tanszerek hiányában a gyerekek félelemmel, szégyenkezve mennek iskolába, ami meghatározhatja a tanuláshoz való viszonyukat, a jövőjüket - emelte ki.
    

Hozzátette: a rászoruló iskolásokat a segélyszervezet országos intézményhálózatának látóköréből választották ki a nyáron. Mindegyikük személyre szabott és szükséglete szerinti támogatást kap, hiszen egyeseknek tanszerre, másoknak tornafelszerelésre vagy ruhára van szüksége - tette hozzá. Wolf Kati énekesnő, aki hetedszer az arca az Iskolakezdés együtt! kampánynak, a sajtótájékoztatón azt mondta, évről évre megtapasztalja, hogy az iskolaszerek milyen örömöt jelentenek a gyerekeknek. Kiemelte: az adományok nagyon fontosak ahhoz, hogy segítsék a rászorulók felzárkózását.
    

Gyurta Dániel olimpiai bajnok úszó, a segélyszervezet önkéntese, aki szintén a kampány arca, arról beszélt, hogy szereti a konkrét célokat. Ebben az esetben a célja most az, hogy összejöjjön a negyvenezer hívás a 1353-as számra. Szólt arról is, hogy az iskola, a taníttatás lehetőséget nyújthat a felzárkózásra, és ebben segít az adománygyűjtő akció.
    

A hazai ezer mellett több száz erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyar gyerek is kap beiskolázási segítséget - ismertette a segélyszervezet.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com