Rektorhelyettes: a Semmelweis kutatásaira harmincezerszer hivatkoztak a világon

Mintegy harmincezer tudományos publikációban hivatkoztak a Semmelweis Egyetem valamelyik kutatására tavaly a világon - mondta az intézmény oktatási rektorhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.Hermann Péter felidézte, hogy élettudományokban, valamint orvos-egészségtudományi kategóriákban is a 301-400. hely között szerepel a Semmelweis Egyetem a londoni Times Higher Education (THE) friss nemzetközi képzésterületi rangsorában. A rektorhelyettes szerint jól szerepelt az egyetem például az oktatók számát tekintve, hiszen jelenleg 10-12 hallgatóra jut egy tanár. Ráadásul az oktatók 7-8 százaléka a Magyar Tudományos Akadémia tagja is.

    
Hozzátette, a régióból csak a bécsi orvosegyetem előzi meg a Semmelweist. Elhangzott az is, hogy a magyar egyetemek közül az élettudományok képzésterületi rangsorára a Semmelweis mellett szintén a 301-400. helyen végzett az Eötvös Loránd Tudományegyetem. Az orvos-egészségtudományi területen a magyar társegyetemek közül a Pécsi Tudományegyetem került a Semmelweis mellé a 301-400. helyre a listán, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem pedig a 401-500. helyen végzett a rangsorban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com