Rektorhelyettes: egyre népszerűbb a Debreceni Egyetem

Egyre többen jelentkeznek a Debreceni Egyetemre (DE): a közelmúltban lezárult felvételi időszakban a tavalyihoz képest 34 százalékkal nőtt az első helyen ezt az intézményt megjelölők száma, jelentősen meghaladva a 27 százalékos országos átlagot - ismertette a DE oktatási rektorhelyettese kedden sajtótájékoztatón.Bartha Elek elmondta: 19 676-an jelentkeztek az egyetemre, közülük 11 351-en első helyen jelölték meg. A legtöbben, 10 153-an ezúttal is az állami ösztöndíjas képzésekre szeretnének bejutni: 8087-en alapképzésre, 1610-es mesterképzésre, 1293-an osztatlan képzésre, 360-an pedig felsőfokú szakképzésre - részletezte a professzor, megjegyezve, hogy az elmúlt évek tapasztalatai szerint a jelentkezők 76-77 százaléka kerül be az egyetemre.
   

Hozzátette: a legtöbb jelentkező a gazdaságtudományi, a bölcsészettudományi, az egészségtudományi, illetve a gyermeknevelési és gyógypedagógiai karra adta be felvételi kérelmét, utóbbira 2,5-szer annyian, mint egy évvel korábban. A jelentkezések alapján az idén az ápolás, betegellátás, a pszichológia, a kereskedelem és marketing, valamint a jogász szakok voltak a legnépszerűbbek  - ismertette, megjegyezve, hogy a mesterszakok közül a tanár szakok, továbbá a pszichológia, az egészségügyi menedzser, az emberi erőforrás tanácsadó, az egészségpszichológus és a sportközgazdász szak volt a legnépszerűbb az idén.
    

Pósánné Rácz Annamária, az egyetem oktatási főigazgatója azt mondta, a felvételi követelmények változásai - a minimum pontszám és az emeltszintű érettségi eltörlése - nagyobb lehetőséget biztosított a jelentkezőknek a szakválasztáshoz. A DE emellett számos formában, közvetlen találkozók mellett a közösségi médiában is felvette a kapcsolatot a középiskolás diákokkal.
    

Népszerű a jelentkezők körében az elsőéveseknek első alkalommal meghirdetett ösztöndíjprogramjuk is - mondta a főigazgató. Molnár Dániel, a doktorandusz önkormányzat elnöke hozzátette: a felvételi eljárást megelőzően több mint hatvan középiskolában mutatkoztak be az egyetem karai, a Tanítsunk Magyarországért mozgalom keretében pedig száznál több hallgatójuk mentorál összesen mintegy ezer általános iskolást a hátrányos helyzetű kistelepüléseken.
    

Az idén a hallgatók közreműködésével egyetemi nagyköveti rendszert hoznak létre, a "nagykövetek" középiskolákban előadásokon, valamint campustúrák szervezésével mutatják majd be a Debreceni Egyetemet a leendő hallgatóknak - mondta.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com