Rétvári: szükség van olyanokra, akik kiállnak a keresztény értékekért

Szükség van olyanokra, akik a katolikus, keresztény közösségek élére állnak és megszólalnak a katolikus-keresztény közösségünkért - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten.Rétvári Bence a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium ballagási szentmiséje után, a Budapest-Felsővízivárosi Szent Anna plébániatemplomban a Morus-díjak átadásán kiemelte: a kereszténység a legüldözöttebb vallás, és ugyan Európában nem üldözik fizikailag a keresztényeket, de sokszor megpróbálják őket "intrikával vagy más módon kipellengérezni".

    
Ez nem könnyű helyzet, ilyenkor szükség van olyanokra, akik a katolikus, keresztény közösségek élére állnak és megszólalnak a nyilvánosság előtt - mondta, hozzátéve, a Morus-díjjal ezt ismerik el. A kereszténydemokrata politikus szerint a következő években "néha olyan dolgokat kell megvédeni, amit teljesen természetesnek gondolunk". Nem gondoltuk, hogy amiatt megbélyegezhetik az embert, hogy azt mondja: az anya nő, az apa férfi - jegyezte meg példaként.
    

A Morus-díj kuratóriumának tagjaként, a díj egyik alapítójaként Rétvári Bence felidézte: azért alapították a katolikus iskolák végzős diákjai számára a díjat, hogy elismerjék azokat, akik kiállnak a katolikus-keresztény közösségért, nyitottak a közéletiségre, mások életének segítésére. Hozzátette: az egyházat sokan üldözték, de ez nem tüntette el az egyházat, csak erősebbé tette. Szükség van olyan emberekre, akik büszkén vallják hitüket és büszkén állnak élére szakmájuk közösségének - hangoztatta.
    

Rétvári Bence a rendezvényen a Budapesti Egyetemi Katolikus Gimnázium és Kollégium tizenegy diákjának adta át a Morus-díjat. Az államtitkár szólt arról is, hogy a díjazottaknak elindították a Morus Vezetőképző Akadémiát, a 17 modulból álló képzést már 800-an elvégezték. Szólt arról is, hogy rendkívüli tanév van a tanárok és diákok mögött, és megköszönte a tanárok, iskolai dolgozók munkáját, amiért a koronavírus-járvány alatt a diákokat helyezték a középpontba és mindent megtettek azért, hogy mindenki be tudja fejezni a tanévet.
    

A Morus-díjat a 2011/2012-es tanévben adták át először. Az 1478. február 7-én született Morus Tamás (Sir Thomas More) angol jogász, lordkancellár, író az Utópia megalkotója, a katolikus egyház mártírja és szentje, akit VIII. Henrik király végeztetett ki.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com