Sajátos nevelési igényű gyerekeknek épül iskola Veresegyházon

Veresegyházon lerakták a sajátos nevelési igényű gyerekeknek épülő Szó-fogadó Általános Iskola alapkövét csütörtökön.

Mindenkinek meg kell kapnia az esélyt, hogy sikeres tagja legyen a magyar társadalomnak - mondta Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kormányzati kommunikációért felelős államtitkára az iskola alapkőletételi ünnepségén.

0

Az egyén, a kormány és az önkormányzat összefogása elősegítheti azt, hogy a sajátos nevelési igényű gyerekek képesek legyenek teljes értékű és boldog emberként beilleszkedni a magyar társadalomba - fogalmazott az államtitkár, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Kiemelte: a szülők feladata és felelőssége is fontos. Úgy fogalmazott: "mi elsősorban a családban hiszünk", abban, hogy ha egy gyerek megfelelő családban tud felnőni, megfelelő családi támogatással, és az állam hozzáteszi a maga segítségét, akkor az a gyerek sikeres lehet. Sikeres, jól működő családok nélkül nincsenek sikeres gyerekek - mondta, hozzátéve, hogy a sikeres családok működését elő kell segíteni, a most épülő iskola ehhez eszköz.

Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkári feladatait is ellátó helyettes államtitkára hangsúlyozta: a kormány alapelve, hogy minden gyereket egyenlő esélyek illetnek meg. Az egyenlő esély azt is jelenti, hogy ne a gyerekeknek kelljen utazniuk, hanem hozzájuk kell telepíteni azokat a beruházásokat, amelyek az igényeiket kielégítik.

Felidézte: a kormány 2014-ben elkötelezte magát a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program mellett, amelyben 78 projektet valósít meg, 38 milliárd forint értékben.

Kiemelte: a veresegyházi az első nagyszabású iskola, amely sajátos nevelési igényű gyerekeknek készül. Elmondta, hogy a 421 millió forintos beruházás keretében kilenc tanteremből álló általános iskola épül, ahová nemcsak Veresegyházról, hanem a környékbeli településekről is érkeznek majd tanulók.

Pásztor Béla, a település független polgármestere köszöntőjében arra hívta fel a figyelmet, hogy a korábbi sok különböző helyszín helyett egy intézmény tudja majd a diákokat ellátni.

Az ünnepi eseményen Tuzson Bence, Boros Anita és Pásztor Béla közösen helyezett el időkapszulát.

A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló beruházást a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította.

A fejlesztés állami finanszírozással és önkormányzati forrásból valósul meg. Az új iskola mellé, a meglévő lakóépülettel összeépítve fedett sportlétesítmény is épül.

A beruházás befejezési határideje 2017 februárja.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com