Spanyol nyelvi képzést indítanak a Debreceni Egyetemen

Spanyol nyelv és irodalom alapképzést indít szeptemberben a Debreceni Egyetem (DE), a diákok február 15-ig jelentkezhetnek az új szakra - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese kedden sajtótájékoztatón.Bartha Elek elmondta: az új alapszak mellett hét új mesterszakot is meghirdetnek, ezzel tizenhárom képzési területen hetvenhárom alapképzéssel, csaknem száz mesterképzéssel és hat osztatlan képzéssel várják a jelentkezőket.

A szakirányú továbbképzéseket, a duális képzést és a felsőoktatási szakképzési szakokat is tekintve több mint 250 szak szerepel a DE kínálatában - ismertette.

Kiemelte: a debreceni az ország legszélesebb képzési spektrumot kínáló egyeteme, ahol a hadtudományon kívül szinte bármit tanulhatnak a diákok.
A DE 32 ezer hallgatója közül több mint 7500 külföldi, ezzel az intézmény nemcsak Magyarországon, de Kárpát-medencében is a legtöbb külföldi hallgatót képző egyetem - fűzte hozzá, megjegyezve, tavaly több mint 11 ezer hallgatót vettek fel, ezzel ez az ország második legnépszerűbb felsőoktatási intézménye lettek.

Bartha Elek szerint utóbbi annak is köszönhető, hogy a DE innovatív intézmény, folyamatosan fejlesztik a képzéseket, állandóan megújuló, korszerű ismereteket szerezhetnek hallgatóik, a szakirányú továbbképzéseket pedig a mindenkori piaci igényekhez alakítják.

Hozzátette: több mint száz külföldi egyetemmel állnak kapcsolatban, így valamennyi azt igénylő hallgatójuknak tudják biztosítani a több hónapos külföldi tanulási lehetőséget.

Ölvetiné Szabó Beáta beiskolázási és továbbképzési igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy a diákok február 15-ig jelentkezhetnek e-felületről, az Ügyfélkapu+ vagy a Digitális Állampolgárság Program igénybevételével. Jelezte: a különféle kari rendezvényeken közvetlenül is tájékozódhatnak a jelentkezők a DE nyújtotta képzési lehetőségekről.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com