Szabálytalanságokat tárt fel állami intézmények hallgatói önkormányzatainál az ÁSZ

Nem szabályszerűen alakultak meg 2013 és 2016 között az állami fenntartású egyetemek, főiskolák hallgatói önkormányzatai, ezért "a nemzeti felsőoktatási törvényben biztosított jogosítványaik gyakorlásának feltételei nem álltak fenn" - hangzott el az Állami Számvevőszék (ÁSZ) pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.Makkai Mária felügyeleti vezető közlése szerint noha ezt előírja a törvény, egyik helyen sem igazolták, hogy az intézmény teljes idejű nappali képzésében részt vevő hallgatóinak legalább negyede voksolt a testület megválasztásakor, valamint az érdekképviseletek többsége nem rendelkezett a szenátus által jóváhagyott alapszabállyal.

   
Jelentésében az ÁSZ felhívja a figyelmet, hogy a felsőoktatási törvény szerint a hallgatói önkormányzat szabályszerű megalakulása a jogosítványok gyakorlásának feltétele. Szólt arról is: a benyújtott dokumentumok alapján látható, hogy az intézmények ellenőrizték a hallgatói önkormányzatok törvényes gazdálkodását.    
    

Emlékeztetett arra: az ÁSZ korábban számos alkalommal ellenőrizte a felsőoktatási intézmények gazdálkodását, ez volt az első alkalom, amikor a hallgatói érdekképviseleteket vizsgálták, célként azt említette, hogy szabályszerű legyen e testületek működése és közpénzfelhasználása. Holman Magdolna, a számvevőszék főtitkára elmondta: a 27 intézmény közül 19 adott tájékoztatást az ÁSZ felhívására az ügyben megtett intézkedésekről, a többi nyolc esetben kezdeményezték, hogy a Magyar Államkincstár függessze fel a hallgatói normatíva önkormányzatokra fordítandó egy százalékának kifizetését.
   

Közlése szerint az érintett intézmények: a Dunaújvárosi Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem, a Kaposvári Egyetem, a Nyíregyházi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Szent István Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem, illetve a Testnevelési Egyetem. Szót arról is, az intézményfenntartót, az Emberi Erőforrások Minisztériumát is tájékoztatta a számvevőszék vizsgálata eredményről és a megtett vagyonmegóvási intézkedésről.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com