Szakértő: évente 300-350 ezer ember ajánlja fel adója egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program támogatására

A kormány idén több mint hárommilliárd forintot fordít tehetségek támogatására, ebben benne van annak a 300-350 ezer embernek a felajánlása is, aki adója egy százalékával támogatja a Nemzeti Tehetség Program megvalósítását - közölte Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége (Matehetsz) elnöke szombaton az M1 aktuális csatornán.Mint mondta, kilencedik éve ajánlhatják fel az adózók adójuk egy százalékát a Nemzeti Tehetség Program megvalósítására is; évente 300-350 ezren támogatják ezt a célt, ami komoly társadalmi bizalmat jelent, azt mutatja, az állampolgárok fontosnak tartják, hogy az új generációk a tehetségüknek megfelelően kapjanak fejlesztő lehetőségeket.

    
Bajor Péter fontosnak nevezte, hogy a cégek is szerepet vállaljanak a tehetséggondozásban, például ösztöndíjjal, eszközök biztosításával vagy különböző szolgáltatásokkal segítsék a tehetséges fiatalokat. Jelezte, a Matehetsz tíz éve foglakozik tehetséggondozással, a Nemzeti Tehetség Program civil oldalának "emblematikus szervezete".


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com