Tanévkezdés - Czunyiné: hecckapmány folyik a tankönyvek tartalmáról

Politikai célú hecckapmpány a tankönyvek tartalma körüli botránykeltés - mondta újságírói kérdésre a köznevelésért felelős államtitkár csütörtökön Tatabányán, ahol a tanévkezdés tapasztalatairól tartott sajtótájékoztatót.

c"Ez egy olyan öncélú és politikai célokat szolgáló hecckampány, amelyben konkrétan az ellenzék a gyerekeket és a szülőket használja fel, amikor egyébként a tankönyvellátás megvalósulása nyugodt ütemben zajlott" - tette hozzá Czunyiné Bertalan Judit.

A tankönyvek tartalmában kifogásolt részeket az államtitkár kiragadott példáknak nevezte, kijelentve: "egyetlen egy tankönyv sem volt az elmúlt ötven évben ideológiamentes, egyetlen egy tankönyv sem volt olyannyira kifogásolhatatlan, ami nem tartalmazott volna direkt dolgokat".

A politikus elmondta, véleménye szerint a tankönyveknek értékek mellett kell a tudáshoz eljuttatni a gyereket, majd hozzátette, a tankönyvek kifogásolt részeiről szakmai állásfoglalást kel kérni, "de nem gondolom, hogy ezek a tankönyvek úgy kerültek volna a piacra, hogy nem látta volna őket szakember"- fogalmazott.

Az államtitkár ismertette, hogy a minden megyét érintő körútjának tapasztalatai alapján előkészíti a megyeközponti tankerületek megerősítésének tervét. Ezek a tankerületek a kormányhivatalokkal együttműködve közvetítő szerepet töltenének be a járási és a központi oktatásirányítás között.

Czunyiné Bertalan Judit hozzátette, a jövőben mentesítik az igazgatókat a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak (Klik) való folyamatos adatszolgáltatástól, a feladatot a tanügyigazgatás szervei látják majd el.
"A tanév indítása minden megyében, minden iskolában nyugodt körülmények között folyt. A tankönyvek rendben eljutottak az iskolába, minden iskolában megfelelő számú pedagógussal, a megfelelő eszközökkel indult a tanév" mondta el a az Emberi Erőforrások Minisztériuma köznevelésért felelős államtitkára.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com