Tanévkezdés - PSZ:az oktatást-nevelést segítők bérét is rendezni kell!

A Pedagógusok Szakszervezete szerint az oktatást-nevelést segítő dolgozók bérét is rendezni kell, ők ugyanis 2008 óta gyakorlatilag nem részesültek béremelésben.

pszErről Galló Istvánné elnök beszélt szerdai budapesti sajtótájékoztatón, egyúttal reményét fejezve ki, hogy ősszel ennek a kívánságuknak is érvényt tudnak majd szerezni.

Az MTI kérdésére megerősítette korábbi kérésüket: a közalkalmazotti bértáblában legalább 20 százalékos emelést tartanának szükségesnek. A lépés mintegy 60 ezer dolgozót érintene.

Kitért arra: a pedagógusok fizetésében 5-12 ezer forintos bruttó növekedés várható a mostani emeléssel. A többletmunkát, több diplomát, minőségben jobb tevékenységet azonban nem ismeri el továbbra sem az új rendszer.
Van olyan pedagógus, aki 22 órát, van aki 26 órát tanít, de a keresetük mégis azonos - jegyezte meg az új munkaszervezési formáról. Hozzátette: ezt az új helyzetet a kormány teremtette, ezért az Emmivel tárgyalást kezdeményeztek még a nyáron. A tárca válaszlevelében továbbra is jó megoldásnak tartotta a mostani rendszert - idézte fel az érdekvédő.

A szakszervezeti vezető rámutatott: az idei tanévben nagy változások nem lesznek, a köznevelés átalakításának rendszere befejeződött kivéve a szakképzést.

Arról csak a sajtóból értesültek arról, hogy a szakképző intézményeket a nemzetgazdasági tárca felügyeli a jövőben - jegyezte meg a PSZ elnöke. Mivel a munkavállalókat érintő lépésről van szó, nem kerülhetők meg az érdemi egyeztetések a PSZ-el, ezért a szaktárcához fordulnak - közölte.

Remélik, hogy a tankönyvek kapcsán még egyszer nem ismétlődik meg a tavalyi fiaskó, egyelőre úgy tűnik rendben minden - közölte, megjegyezve: a megtakarítások mellett arról nem szólnak hírek, hogy a tankönyvek kiszállítása mennyibe került.

Problémát okoz, hogy a pedagógusok a módszertani könyveket nem kapták meg időben, ez nehezíti a felkészülést a tanításra.

Az új nat-hoz készült tankönyveket úgy értékelte: nem estek át az engedélyezési eljáráson, nagyon rövid idő alatt készültek el és ez magában hordozza a hiba lehetőségét.

Az intézményekben előírt 32 órás bent tartózkodásról azt mondta: ennek kezelése a mai napig nem egységes, és a nyugodt tanévkezdést nem segíti, hogy a Klik továbbra is megbízott vezetővel működik, nincs kinevezett elnöke.
Kitért arra is, hogy 458 köznevelési intézményben írtak ki pályázatot, de csak 336 igazgatót bíztak meg, a többiek megbízott vezetővel kezdték el a munkát. A hosszú távú, jó minőségű munkához biztonságra van szükség és ennek garanciája az intézmény vezetője - hangsúlyozta.

Szakszerű, tárgyi feltételekkel megvalósuló testnevelésórákat nem tudnak tartani az intézmények, a mindennapos foglalkozások feltételei nem állnak rendelkezésre - közölte egy másik kérdésre válaszolva.
További felvetésre elmondta: az új köznevelési államtitkárral személyesen még nem találkozott, levélváltás történt közöttük a nyáron.

MTI

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com