Több mint 80 ezer gyermek jut ingyenes tanszercsomaghoz a kormány támogatásával

A 2025/2026-os tanév kezdetére a kormány támogatásával 81 ezer diák kapja meg azokat az eszközöket, amelyek nélkülözhetetlenek az iskolakezdéshez - jelentette be a társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkár kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.Sztojka Attila kiemelte: a magyar kormány, amely a hátrányos helyzetű embereknek nyújtott esélyteremtő intézkedéseket elsősorban a tanulás és a munka eszközeivel igyekszik biztosítani, a tanévkezdés kapcsán is figyel a hátrányos helyzetű gyermekekre és családokra.

A Klebelsberg Központ az EFOP Plusz-5.3.1-24-2024-00001 azonosítószámú, "Alapvető anyagi támogatás biztosítása iskoláskorú gyermeket nevelő rászoruló családok részére" című projekt keretében idén 81 ezer gyermek számára biztosít ingyenes tanszercsomagot - ismertette az államtitkár.

Felidézte, hogy a program 2024-ben indult, és egészen a 2029/2030-as tanév kezdetéig tart. Kitért arra is, hogy a hat év során összesen 430 200 tanszercsomag kiosztását tervezik az 1-8. évfolyamon tanuló rászoruló diákok számára, állami és nem állami fenntartású intézményekben egyaránt.

A projekt megvalósítása az Európai Unió támogatásával, a magyar állam társfinanszírozásával, az Európai Szociális Alap Plusz (ESZA+) forrásaiból történik, amelyhez a kormány minden évben hazai költségvetési forrást biztosít. Így garantálható, hogy a támogatás országos lefedettséggel érje el a családokat, és azok a rászoruló gyermekek is hozzájussanak a tanszercsomaghoz, akik nem közvetlenül az uniós projekt célterületein élők közé tartoznak. A támogatás vissza nem térítendő támogatásnak minősül. A teljes támogatási összeg 6,9 milliárd forint.

Sztojka Attila elmondta: a program keretében azok az 1-8. évfolyamon, nappali tagozaton tanuló gyermekek részesülhetnek ingyenes tanszercsomagokban, akik a kedvezményezett járások településein élnek, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, kiemelten hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családokból származnak.

Az államtitkár emlékeztetett arra is, hogy az elmúlt 15 évben a magyar kormány intézkedéseinek köszönhetően kialakítottak egy intézményesített felzárkóztatási rendszert, amely garantálja Magyarországon a megszületendő gyermekek tehetségének és szorgalmának a kibontakoztatását. Ennek részeként említette a Biztos Kezdet Gyerekházakat, a Tanoda szolgáltatásokat, az Útravaló ösztöndíjrendszert és a Roma Szakkollégiumi Hálózatot.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke a sajtótájékoztatón egyebek között arról beszélt, hogy a Klebelsberg Központ már 2019 óta végzi a tanszercsomagok kiosztását. Nemcsak az állami fenntartási intézményekbe, hanem minden általuk fenntartott iskolába eljutnak a tanszercsomagok a Klebelsberg Központ, illetve a tankerületek közvetlen támogatásával - hangsúlyozta.

Kitért arra is, hogy a csomagok tartalmának összeállításával egy szakemberekből álló munkacsoport foglalkozik, és gondosan figyelnek rá, hogy minden évfolyam számára az adott tanév szükségleteihez illeszkedő csomagot állítsanak össze.

Az idei 81 ezer csomag költsége a hatéves program összköltségéből több mint 520 millió forintot jelent. A csomagok 2300 intézménynél is több helyre jutottak már el. Van, ahol már elkezdődött az osztás, valahol a hét folyamán kiosztották, tehát szeptember elsején mind a tankönyvek, mind a tanszercsomagok minden gyermek rendelkezésére állnak majd - mondta.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com