Tüntetést szervez a Pedagógusok Szakszervezete a kormány költségvetési javaslata ellen

Demonstrációt szervez szombaton, a magyar közoktatás napján a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), hogy így tiltakozzon a kormány jövő évi költségvetési javaslata ellen - jelentette be Galló Istvánné, a PSZ elnöke szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

pszGalló Istvánné azt mondta: amennyiben a büdzsét a jelenlegi formájában fogadják el, az katasztrofális helyzetbe hozza a köznevelés teljes rendszerét, az óvodáktól az iskolákig, kollégiumokig és a szakmai szolgáltatásokat nyújtó intézményekig.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma elé szervezett tüntetésen elsősorban a gyermekszegénységre és a gyermekek tanuláshoz való jogára kívánják felhívni a figyelmet - közölte a szakszervezeti vezető.

"Minőségi oktatásról nem lehet ott beszélni, ahol a gyerekek éheznek, rosszul öltözöttek, alultápláltak, éhesek és sokuknak a péntek délutáni uzsonna az utolsó étkezése a hétfői, iskolai reggeliig" - hangoztatta az elnök. Hozzátette: a szegénységből kitörés egyetlen lehetősége a tanulás, de a gyerekek ehhez való joga súlyosan sérül például a gimnáziumi férőhelyek számának vagy a tankötelezettség életkori felső határának csökkentésével és a hároméves szakiskolák favorizálásával.

Úgy vélte, hogy a köznevelés rendszerének működéséhez, fejlesztéséhez szükséges hiányzó forrásokat megszorító intézkedésekkel, tömeges elbocsátásokkal, intézménybezárásokkal, a tanulmányi idők csökkentésével teremtik majd elő.

Hangsúlyozta, hogy amennyiben a parlament jelenlegi formájában elfogadja a beterjesztett törvényjavaslatot, benne "a köznevelést hátrányosan érintő változásokat", az a gyerekek és az ország jövőjét egyaránt visszafordíthatatlanul tönkre teheti.

A szakszervezet elnöke reményét fejezte ki, hogy azok a szülők, nagyszülők is részt vesznek a demonstráción, akik így kívánják kifejezni, hogy nem értenek egyet a közoktatásban, köznevelésben zajló történésekkel.

A tüntetésen felszólal Martin Romer, az Európai Oktatási Szakszervezeti Szövetség (ETUCE) főtitkára, Szenes György, a Magyar Szakképzési Társaság (MSZT) főtitkára, valamint a szülők nevében Salamon Eszter, az Európai Szülők Magyarországi Egyesületének egyik vezetője is.

MTI

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com