Varga-Bajusz Veronika: 317 millió forintból korszerűsítenek kollégiumokat

Harminc felsőoktatási kollégiumot korszerűsítenek 317 millió forintból, mintegy 30 ezer kollégista életét téve komfortosabbá - jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára kedden.Varga-Bajusz Veronika sajtótájékoztatóján emlékeztetett rá: a kollégista hallgatók 73 százaléka elégedett, de ahhoz, hogy ez így maradjon, szükséges, hogy korszerűbbé tegyék a kollégisták mindennapjait, ezért hirdették meg a felsőoktatási intézmények kollégiumai számára a Kollégisták Középpontban 2025 pályázatot.

Hozzátette: a hétfőn megszületett döntés alapján 30 felsőoktatási kollégium részesül összesen 317 millió forint támogatásban, ezzel mintegy 30 ezer kollégista életét teszik komfortosabbá. Az államtitkár tájékoztatása szerint a kollégiumok bútorokat, mosógépet, ágyneműt, konyhafelszerelést vásárolhatnak a támogatásból, hogy a kollégisták a tanulmányaikra és a közösségi életre tudjanak koncentrálni.

Varga-Bajusz Veronika jelezte, a napokban értesítik a nyertes pályázókat, és a támogatási szerződés aláírását követően utalják a pénzt is. Elmondta azt is, hogy a felsőoktatási intézmények számára kiírt pályázatot eredetileg 300 millió forint keretösszeggel hirdették meg, de a sok jó pályázat nyomán a keretösszeg megemeléséről döntöttek.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com