Varga-Bajusz Veronika: a BME esetében megmarad az állami finanszírozás, és bevezetik a teljesítményfinanszírozást

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnél az állami finanszírozás továbbra is megmarad, a teljesítményfinanszírozást, amit az alapítványi egyetemeknél már korábban bevezettek, itt is bevezetik - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában azzal kapcsolatban, hogy a Mol Nyrt. 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re.Varga-Bajusz Veronika közölte, hogy az állami ösztöndíjas férőhelyekben nem lesz változás, sőt a műszaki, természettudományi, mérnök-informatikai képzések esetében bővülő létszám lehet, a teljesítményfinanszírozás pedig már az idei évben akár 10 milliárd forintos bővülést jelenthet az egyetem számára.

Az államtitkár a Mol fenntartói jogokat érintő vásárlási szándékával kapcsolatban kifejtette, hogy amikor egy évvel ezelőtt az új rektort megválasztotta a szenátus, akkor a rektor programjában benne volt egy új modell irányába történő lépés.

Megjegyezte: nagyon fontos volt az egyetem közösségének, hogy az Erasmus és Horizon programokat ne érintse a modellváltás, ezért ennek megfelelően alakították ki az állami alapítású gazdasági társaság fenntartói modelljét, amely aztán az egyetemnél is 85 százalékos támogatást ért el, és ebbe lépett be az állam.
Hozzátette: a Műegyetem nemzetgazdasági szempontból fontos intézmény, és a magyar kormány számára garanciát jelent az állam tulajdonába kerülő aranyrészvény, míg az ezüstrészvény az egyetem autonómiáját fogja erősíteni, mert az az egyetem tulajdonában van.

Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta, hogy a Mol, mint nagyvállalat, jobban részt tud venni a kutatás-fejlesztési és innovációs programokban, amelynek alapja, hogy már most is vannak együttműködések a Mol és a BME között. Úgy vélte, a duális képzések erősödése várható a kutatásokban, innovációban való részvételben, miközben a Mol erősebben részt fog venni az oktatásban.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy a fenntartói jogok kerülnek a Mol-hoz, amelynél fontos szempont volt a munkaerő-utánpótlás kérdése, hiszen a jövőben a vállalat új tudást vihet be a működésébe az egyetemről kikerülő hallgatók foglalkoztatásával. Arról is beszélt, hogy a BME működése versenyszelleműbb lehet, ami a teljes magyar felsőoktatásban uralkodó szemléletet is megváltoztathatja.

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter szombaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) ünnepi szenátusi ülésén jelentette be, hogy Közép-Európa egyik legnagyobb iparvállalata, a Mol 50 milliárd forintos vételi ajánlatot tett az állami tulajdonú BME Fenntartó Zrt.-re.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com