Varga-Bajusz Veronika: a felsőoktatás megújításával nagyot léptek előre a magyar egyetemek

A magyar egyetemek világviszonylatban is egyre erősebbek, ami nagyban köszönhető a felsőoktatás 2020-ban elindított megújításának - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára csütörtök reggel a TV2 Mokka című műsorában, amelyben az Év egyeteme 2025 gáláról is szó volt.Varga-Bajusz Veronika kifejtette, hogy a megújuló felsőoktatási rendszerrel új lendületet kaptak az egyetemek. Az intézmények ugyanis jól tudtak élni a modellváltás nyújtotta lehetőségekkel, és képesek hosszú távú stratégiai célok mentén haladni annak köszönhetően, hogy már "nincsenek beszorítva egy rugalmatlan keretrendszerbe" - fogalmazott.

Mint mondta, az egyre magasabb színvonalat jól mutatják azok a nemzetközi rangsorok, amelyekben évről évre egyre jobb eredményeket érnek el a magyarországi felsőoktatási intézmények.

Beszámolt arról, hogy míg 2020 előtt hét, addig most tizenkét egyetem van a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek 5 százalékában, ebből három a legjobb 2 százalékhoz, egy pedig a felső 1 százalékhoz tartozik, az eredmények pedig évről évre egyre jobbak lesznek - emelte ki.

E rangsorok mérőszámai arról tanúskodnak, hogy egy hallgatónak, doktorandusznak, kutatónak milyen komoly lehetőségeket tud adni egy egyetem a nemzetköziesítés, oktatás vagy akár kutatás terén - fűzte hozzá.

Közlése szerint a vidéki egyetemek is erősödtek, hiszen a top 2 százalékban lévő egyetemek között két nem fővárosi intézmény is van. Ez azért fontos, mert egy vidéki egyetem az adott régió motorjaként is működik. Olyan társadalmi, gazdasági kapcsolatokkal bír, amelyekkel komoly perspektívát nyújt a térség fiataljainak - hangsúlyozta, hozzáfűzve: ma már minden második jelentkező vidéki egyetemen kíván tanulni.

Varga-Bajusz Veronika kitért arra is, hogy az egyetemek komoly kapcsolatrendszert építettek ki az elmúlt időszakban a helyi munkaerőpiaci szereplőkkel, így egyre több hallgató tudja közvetlenül gyakorlatban is alkalmazni a megszerzett tudást az egyetemi évek alatt.

A nemzetközi programok kapcsán kiemelte, hogy egy "indokolatlan brüsszeli politikai nyomásgyakorlás" miatt az Erasmus helyett hozták létre a Pannónia programot, de a hallgatók, egyetemek ezzel még jobban is jártak.

Rámutatott, hogy a Pannónia program sokkal jobb lehetőségeket kínál és segítségével már több mint négyezer bilaterális kapcsolat épült a hazai és külföldi intézmények között. A program teljes kreditelismeréssel jár, sokkal rugalmasabb a nemzetközi tapasztalatszerzésben meghatározható időkerete, kutatók is részt vehetnek a nemzetközi mobilitásban, és magasabb ösztöndíjat is kínálnak annak keretében - sorolta.

Varga-Bajusz Veronika a műsorban felhívta a figyelmet arra, hogy csütörtök este rendezik meg az Év egyeteme 2025 gálát a Várkert Bazárban: nyolc kategóriában díjazzák a magyarországi egyetemeket, ezzel is elismerve a hazai felsőoktatási intézmények teljesítményét. A gálán olyan kategóriákban díjazzák a legjobbakat, mint az innováció, a sport, a családbarát működés, karitatív tettek vagy éppen a kultúra és a művészetápolás területén elért eredmények - emelte ki.

A gálaműsort 21 órától az M5-ös csatornán is közvetítik - jelezte az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com