Varga-Bajusz Veronika: hozzáférhetőségi fordulat valósult meg a felsőoktatásban

Harmadik éve 120 ezer feletti a felsőoktatásba jelentkezők száma, és ez azt mutatja, hogy hozzáférhetőségi fordulat valósult meg a modellváltásnak, valamint az új felvételi rendszernek köszönhetően - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában szerdán.Varga-Bajusz Veronika hangsúlyozta: idén 129 730-an jelentkeztek valamely felsőoktatási intézménybe, az elmúlt 12 évben a legtöbben. Úgy vélte, látják az emberek, hogy a diploma értéke nőtt, ezt az is alátámasztja, hogy minden negyedik jelentkező 30 év feletti, aki munka mellett döntött úgy, hogy visszaül az iskolapadba. Több mint százezren első diplomájukat akarják megszerezni.

Tájékoztatása szerint a legnépszerűbb képzési terület hagyományosan a gazdaságtudományoké 25 ezer feletti jelentkezővel, a második a műszaki-informatika 24 ezer feletti jelentkezővel, míg a harmadik helyen a pedagógusképzés áll, ahová 21 ezer feletti a jelentkezők száma. Utóbbi azért is fontos, mert 2022-hez képest 12 ezerrel többen választották a pedagógusi pályát – mutatott rá.

Az államtitkár szólt a Klebelsberg képzési ösztöndíjról is, amelyre a tanár, tanító és gyógypedagógus szakosok pályázhatnak. Ennek van egy havi 100 és 150 ezer forintos kategóriája, utóbbihoz kevésbé népszerű szakot kell választani, vagy hátrányos helyzetű régióban kell vállalni az elhelyezkedést - ismertette.

Jelezte: megháromszorozták a résztvevők számát: míg tavaly 511-en élhettek a lehetőséggel, idén 1540-nél többen jogosultak az ösztöndíjra. Varga-Bajusz Veronika kitért a családtámogatások emelésére is, elmondta: a személyijövedelemadó-mentesség először a háromgyermekes édesanyákra vonatkozik idén októbertől, jövő januártól pedig fokozatosan a kétgyermekes édesanyákra is kiterjesztik.

Emellett a kormány megduplázza a családi adókedvezményt is – fűzte hozzá.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com