Varga-Bajusz Veronika: lezárult a harmadik Köbüki ösztöndíjprogram pályázata

Lezárult a harmadik Köbüki ösztöndíjprogram pályázata, amelyre idén - rekordot döntve - 3857 pedagógus jelentkezett, majdnem kétszer annyian, mint tavaly - közölte a felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár hétfőn a Facebook-oldalán megosztott videójában.Varga-Bajusz Veronika elmondta: a jelentkezők száma önmagában is azt mutatja, mekkora értéket képvisel az a munka, amit a tanárok a tehetségek felkarolásáért végeznek nap mint nap. Ezért is terjesztették ki az idegennyelv-tanárokra és a szakképzésben oktatókra a pályázatot.

A Köbüki ösztöndíj célja, hogy elismerje és támogassa azokat a pedagógusokat, oktatókat, akik kiemelkedő tehetséggondozói munkát végeznek, vagy diákjaikat versenyekre készítik fel sikeresen - fejtette ki az államtitkár, hozzáfűzve, az ösztöndíjjal szeretnék biztatni őket arra, hogy ezt az áldozatos munkát ne hagyják abba.

A beérkezett pályázatok most szakmai értékelésen esnek át, és az ösztöndíjak odaítéléséről ennek alapján születik döntés - jelezte. Mint mondta, az értesítések hamarosan indulnak, és minden pályázó rövid időn belül megkapja a hivatalos visszajelzést.

"Köszönjük mindenkinek, aki idén is pályázott, és ezzel hozzájárult ahhoz, hogy a pedagógusok elhivatottsága és szakmai munkája megkapja a méltó elismerést" - fogalmazott Varga-Bajusz Veronika.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com