Varga-Bajusz Veronika: további két projekttel összesen 15 milliárd forint értékben segítik a szakképzést

Idegennyelvi képzést támogató és ágazati képzőközpontok létrehozását segítő projekttel járul hozzá a szakképzés erősítéséhez a kormány összesen 15 milliárd forint értékben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón, hozzátéve: abban bíznak, hogy ezek révén 2030-ra Magyarország szakképzési nagyhatalom lesz.Varga-Bajusz Veronika közölte, hogy 8,9 milliárd forint az idegennyelvi képzést támogató projektek keretösszege, amelyben országszerte mind az állami, mind a nem állami szakképző intézményekben biztosítják, hogy a nyelvtanulást intenzívebbé tegyék a fiatalok számára.

Kiemelte, ez a lehetőség nemcsak a tanulói jogviszonnyal rendelkező diákok, hanem a felnőttképzésben résztvevők számára is elérhető. Terveik szerint a résztvevő intézmények száma 40-től 114-ig terjedhet, az egyes intézmények pedig 10 milliótól 350 millió forintig pályázhatnak. A másik projektben 6,2 milliárd forint áll rendelkezésre ágazati képzőközpontok létrehozása - ismertette az államtitkár.

Hozzátette, korábban már létesültek ilyen intézmények, azonban most is van 18 olyan szakképzési centrum, ahol még nem valósult meg ágazati képzőközpont, ebben a pályázatban ők vehetnek részt. Mindez azért lényeges, mert az ágazati képzőközpontok legfontosabb erénye a duális képzés megerősítése - jelezte az államtitkár.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Biztonságos iskolakezdés – fókuszban a bűnmegelőzés

Az iskolakezdés nemcsak a tanulás újrakezdéséről szól, hanem arról is, hogy a gyermekek biztonságban legyenek a mindennapok során – az iskolában és azon kívül is.

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

http://ujhazak.com