Varga Mihály: az iskolákban is oktatni kell a pénzzel való bánásmódot
Ha az iskolákból pénzügyileg tudatosabb emberek kerülnek ki, akik jó döntéseket hoznak majd felnőttként a saját pénzügyeikre vonatkozóan, akkor a családokat stabilabb helyzetbe lehet hozni, többletjövedelemhez lehet juttatni - mondta a sajtó képviselőinek Varga Mihály pénzügyminiszter kedden, Budapesten, a Szent József Katolikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnáziumban, ahol a Pénz7 nevű rendezvénysorozat keretében előadást tartott a középiskolásoknak.A miniszter a diákoknak a jövedelemről, a kiadások fogalmáról, a kölcsönfelvételről és a bankszámlanyitásról beszélt. A magyar kormány pénzügyi tudatosság stratégiájának a célja az, hogy Magyarországon minél többen átgondoltan hozzanak döntéseket a pénzügyeikre vonatkozóan - jegyezte meg. Ez az elképzelés találkozott jelenleg a Pénz7 nevű európai rendezvénysorozattal - tette hozzá.
A Pénz7 keretében üzletemberek, pénzügyekkel foglalkozó szakemberek, kutatók és politikusok tartanak órákat általános iskolákban és középiskolákban a pénzzel való bánásmódról, az okos pénzkezelés előnyeiről és a veszélyekről - emlékeztetett. Varga Mihály elmondta, hogy a kormány által folytatott gazdaságpolitika eredményeként a magyar családok megtakarításai megháromszorozódtak, tíz év alatt 19 ezer milliárd forintról 60 ezer milliárd forintra nőttek 2021-re.
A kormány a pénzügyi tudatosság stratégiája jegyében tovább folytatja a tájékoztató, ismeretterjesztő tevékenységét, kiadványok, előadások és iskolai órák keretében; egyre több helyen az iskolai oktatás részét képezi a pénzkezelés témaköre - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.
(Forrás: MTI)
Hozzászólások