Varga: milliárdos fejlesztés részeként újul meg egy budapesti két tannyelvű iskola

Többmilliárdos fejlesztés részeként újul meg a budapesti Szabó Lőrinc Két Tannyelvű Általános Iskola és Gimnázium energetikai rendszere és kap négy újabbat a meglévő 24 tanterem mellé az intézmény - jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének fideszes országgyűlési képviselője pénteken, sajtótájékoztatón.Elmondta: a több más intézmény felújításával párhuzamosan megvalósuló fejlesztés részeként az épület hőszigetelést, új nyílászárókat, hűtő-fűtő rendszert és napelemeket kap uniós és hazai forrásból. Varga Mihály utalt arra, hogy a kerületben az utóbbi években több nagyobb, oktatási intézményeket érintő fejlesztés zajlott.

    
Célnak azt nevezte, hogy nyugodt és biztonságos legyen a mai gyerekek jövője, olyan országot építsünk, amelyben "jó élni, lakni és jó tanulni is". Hozzátette, az utóbbihoz arra van szükség, hogy a pedagógusok is jól érezzék magukat. A miniszter jelezte: az intézmény fejlesztésének pontos költségei még nem ismertek, mert a munkálatok még a tervezésnél tartanak.
   

Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a II. kerület polgármestere az eseményen azt emelte ki: az elmúlt négy esztendő a kerület életében a prosperitás és a fejlődés időszaka volt. Hangsúlyozta, hogy a gyerekkel kapcsolatos témák mindig is gondolkodásuk középpontjában álltak. Hajnissné Anda Éva tankerületi igazgató arról beszélt: a többször nevet és feladatot váltó iskola 1960-ban, fennállásának századik évében költözött jelenlegi épületébe, 1995-től működik gimnáziumként is, és négy évvel később vált két tannyelvűvé.
    

A fejlesztésről szólva kiemelte: épp a nyelvi képzés, a csoportbontások miatt van szükség újabb tantermekre az iskolában, amely a közelmúltban csaknem száz informatikai eszközt is kapott.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Legrosszabb felvételi történetek az internetről

Felvételizők és felvételi irodán, bizottságban dolgozók legmegdöbbentőbb esetei.

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Durván beszélt erkölcstanórán a budai iskola igazgatója a diákokkal – hangfelvétel

Az összevágott hangfelvételen a diákokat alázta és veréssel fenyegette az igazgató-tanár mindezt durva szavak kíséretében.

5 érdekesség az érettségiről

5 érdekesség az érettségiről

Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter is kritizálta az érettségit, amit az osztrákok varrtak a magyar középiskolások nyakába.

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

13 hiba, amivel elronthatod az érettségit

Ne kövesd el ezeket a baklövéseket, ha jó eredményt szeretnél elérni a vizsgákon!

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Toldi kapcsán a terrorizmusról kérdezik az irodalomkönyvben a hatodikosokat

Meglepő kérdést tesznek fel a Toldi egyik fejezetével kapcsolatban a 12 éves gyerekeknek.

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

Saját magát osztályoztatta le diákjaival a vépi tanárnő - fotó

A pedagógus szerint, ha ő értékeli a munkájukat, akkor a gyerekeknek is joguk van ahhoz, hogy ugyanezt megtegyék.

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

Panaszlevél a magyar diákoktól, hogy az iskola elveszi az életüket

A középiskolás Emőke után most újabb fiatalok fakadtak ki a közösségi oldalon.

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

Elképesztő nyílt levélben osztotta ki a középiskolás lány az Oktatási Hivatalt

A középiskolás a közösségi oldalon olvasott be a hivatalnak, írását pedig már többezren osztották meg.

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

29 szakmához kell konyítania az óvónéninek

A játéknál sokkal több mindenhez kell értenie annak, aki óvónéniként dolgozik.

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Rossz jegyek vannak, sikerélmény nincs!

Mi motiválja a gyereket, ha a suliban a tanár megalázza?

http://ujhazak.com