A banki elszámolásoknál a PBT lesz az elsődleges bírói fórum

Egyre több ügy zárul a pénzügyi szervezetek és a fogyasztók közti, a Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) által elősegített egyezséggel, így az idén jelentősen csökkent a PBT által kiadott ajánlások, kötelezések száma. Jövőre a legnagyobb kihívást az jelenti majd, hogy az elszámolási és a forintosítási törvény a PBT-t jelölte ki elsődleges jogorvoslati fórumként - nyilatkozta Kovács Erika, a testület elnöke az MTI-nek.

pbtA testülethez akkor lehet kérelemmel fordulni, ha az ügyfél előzőleg nem tudta rendezni panaszügyét pénzügyi szolgáltatójánál.
Kovács Erika, aki idén február óta áll a jegybank mellett működő, bíróságon kívüli alternatív vitarendezési fórum élén, elmondta, hogy az idén közel 5000 üggyel foglalkoztak. Az ajánlások száma nem éri el a húszat, a kötelezéseké pedig a tízet, mindkettő jelentősen mérséklődött. A hiánypótlásos ügy is egyre kevesebb, ugyanis az idén új ügyfélnyomtatványt vezettek be, ami egyértelművé teszi a fogyasztóknak, milyen adatokat és információkat kell megadniuk ahhoz, hogy az eljárás minél hamarabb elindulhasson.

Az idén volt olyan hónap, amikor az ügyek közel 60 százaléka a felek közti egyezséggel zárult. A PBT elnöke szerint jelentősen javult a pénzügyi szolgáltatók együttműködési hajlandósága, ennek hiánya miatt az idén egyáltalán nem kellett bírság kiszabását kezdeményezniük.
Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Mindenki ráébredt arra, érdemesebb együttműködnie és megegyeznie, mint egy hosszan tartó, költséges és bizonytalan kimenetelű peres eljárásba bonyolódnia - jegyezte meg.

A testülethez érkezett fogyasztói beadványok 70 százaléka a hitelintézeti, 25 százaléka a biztosítási, 5 százaléka pedig a befektetési szolgáltatási és a pénztári szektorhoz kapcsolódott. A bankok esetében az ügyek 60-70 százaléka a hitelekkel kapcsolatos. A biztosítási területen jellemzően a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítással és az életbiztosításokkal összefüggő jogviták vannak. A befektetési vállalkozások és pénztárak vagy nagyon hatékony panaszkezelést folytatnak, vagy nincs náluk olyan mennyiségű jogvita, ami eljutna a PBT-hez - mondta a testület elnöke.

Kovács Erika elmondta, hogy egy decemberi törvénymódosításnak köszönhetően az 50 ezer forint alatti és az egyszerű megítélésű ügyekben valamint a méltányossági kérelmek esetében a három tagú testületi eljárás helyett egy tanácstag is lefolytathatja az eljárást. Az elnök arra számít, az eljárási rend módosulásának köszönhetően a jelenlegi heti 75-80 ügynél is többet tudnak majd megtárgyalni és befejezni. A működési rend módosítását január 5-én hirdetik ki.

A testület munkájában nagy fordulatot jelent az is, hogy az elszámolási és a forintosítási törvény a PBT-t jelölte ki elsődleges bírósági fórumként. Azok fordulhatnak majd elsődleges jogorvoslatért a békéltető testülethez, akik nem kapták meg vagy vitatják az elszámolást, vagy hiba csúszott a panaszeljárásba. Ha nem tudnak a felek megállapodni, a PBT-nek konkrét döntést kell hoznia, meg kell állapítania a helyes elszámolást minden elszámolási vitában, ami kötelező lesz a felekre nézve.

A jövő évtől a hitelintézetekhez, pénzügyi vállalkozásokhoz köthető elszámolási ügyekben e speciális eljárási szabályok alapján jár el a PBT, minden egyéb pénzügyi ügyben az eddigi eljárást folytatják. Az 50 ezer forint alatti, méltányossági és egyszerű megítélésű ügyekben pedig egy tanácstag jár el.
Az elszámolási ügyekben a PBT döntéseivel szemben nem peres eljárásban lehet jogorvoslatot keresni a fogyasztók lakóhelye szerint illetékes törvényszék mellett működő járásbíróságtól. A kérelmeket a PBT-hez kell benyújtani, ők továbbítják majd a bírósághoz. Kovács Erika kiemelte, a bíróságokkal közösen keresik a bíróságok tehermentesítésének lehetőségét, az azoknál folyamatban lévő közel 180 ezer pénzügyi tárgyú jogvita egy részét ugyanis a PBT-hez lehetne terelni.

Az elnök ismertette: a PBT jelenleg 30 fős létszámát tizennéggyel növelik, többségük tanácstagként csatlakozik a testülethez. Jelenleg húsz tanácstag van és nyolcfős hivatal intézi a levelezést, hiánypótlást, tájékoztatást és az adminisztráció oroszlánrészét.
A testület az elszámolási ügyekben a törvény alapján indokolt esetben külső szakértelmet is bevonhat, független, jogi vagy közgazdász diplomával rendelkező szakember állásfoglalását kérheti. Meg kell erősíteni a hivatal infrastruktúráját, technikai felszereltségét is. Január közepétől a jelenlegi hattal szemben tizenegy tárgyalóterem áll a fogyasztók rendelkezésére - mondta Kovács Erika.

A PBT elnöke bízik abban, hogy a pénzügyi szolgáltatók maguk rendezik majd az elszámolásokkal kapcsolatos panaszeljárások jelentős részét és megmarad a 60 százalékos egyezségi arány. Az elszámolási törvény hatálya alá tartozó ügyekben a korábbi 30 nappal szemben 60 nap a panaszkezelési határidő. A szolgáltatók is a létszám és az infrastruktúra bővítésével készülnek e feladatok jelentős növekedésére - fűzte hozzá.

A további tervekről elmondta, szeretnék bővíteni azok körét, akik a PBT-hez fordulhatnak. Most erre csak a magánszemélyeknek van lehetőségük, de hasonló ügyleteik miatt indokolt volna, ha a fogyasztó fogalmát kiterjesztenék, s a pénzügyi békéltetést az egyéni cégek, egyéni vállalkozók, mikrovállalkozások, a növekedési hitelprogram hatálya alá tartozó kkv-k is igénybe vehetnék. Ehhez azonban törvénymódosításra van szükség.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

NAV: már elérhető az szja-bevallás webes kitöltő programja

A 2025-re vonatkozó bevallások tervezetét idén is elkészíti a NAV, de akik maguk töltenék ki a dokumentumot, már hozzáférhetnek az szja-bevallás webes kitöltő programjához - hívta fel a figyelmet hétfői közleményében Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

http://ujhazak.com