A CIB, a Budapest Bank és a K&H is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de konkrét vállalást nem közöltek

A CIB, a Budapest Bank, a K&H és az OTP Bank is elkötelezett a hitelezés bővítése mellett, de az MTI érdeklődésére nem közöltek konkrét vállalást a 2017-ig tartó időszakra.

cibA Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közölte, hogy a magyarországi bankok egyöntetűen kifejezték támogatásukat a hitelezés bővítése iránt, és elsősorban a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektorban szeretnék növelni hitelezésüket 2015 és 2017 között. A jegybank azt írta: több bank is vállalta a hitelezési aktivitása növelését.

A CIB Bank MTI-hez eljuttatott válaszából kiderül, hogy elkötelezett a vállalati, és azon belül is a kis- és közepes vállalati szektor hitelezésének növelése iránt. A bank kifejtette, hogy a kkv szektorban a 2014-es sikeres növekedés után idén is az MNB-vel egyező céljuk az új hitelkihelyezések növelése, és ezáltal a reálgazdaság támogatása.

A Budapest Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan 2015-re, és a következő évekre is növekedési terveket tűzött ki a kulcsterületeken, ezen belül kiemelten is a kkv-k hitelezése terén - reagált a bank az MTI megkeresésére. Utóbbi területen 2014-ben is dinamikus növekedés volt: a kkv hitelezési piacnak a nemzetgazdaságra jellemző - a jegybanki adatok szerint 5,5 százalékos - visszaesése ellenére a bank 10 százalékkal növelte kkv hitelállományát, összességében pedig 6 százalékkal bővítette vállalati hitelezését a teljes vállalati piac stagnálása mellett. "Fontosnak tartjuk ugyanakkor, hogy a növekedést prudens, körültekintő hitelezési politika mentén érjük el, mivel úgy véljük, hosszú távú sikereket csak így lehet biztosítani" - hangsúlyozta a Budapest Bank.

A K&H, ahogy a múltban, úgy a jövőben is elkötelezett a hitelezés, a gazdaság finanszírozása mellett - közölte a bank. A bank továbbra is dinamikus, a piaci átlag feletti növekedést tervez a hitelezés meghatározó területein.

Kifejtették, hogy a K&H az első negyedévben jelzáloghitelezésben év/év alapon megduplázta bevételeit, míg a teljes szektor 38 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. A bank piaci részesedése a hitelezés minden szegmensében jelentősen nőtt, és 2015 első negyedévében elérte a 9,6 százalékot, szemben a 2014 első negyedévi 8,7 százalékkal.

A K&H hozzáfűzi: 2015 első negyedévében az újonnan folyósított lakossági jelzáloghitelek piacán 15,3 százalékos volt a részesedésük, szemben a 2014 első negyedévi 11,4 százalékkal. A K&H 2015 első negyedévében 46 milliárd forintnyi új hitelt folyósított, és továbbra is a növekedési hitelprogram egyik vezető résztvevője: 133 milliárd forintnyi hitelszerződést kötött a program második szakaszában, ami 20,2 százalékos piaci részesedésnek felel meg.

Az OTP Bank az MTI érdeklődésére konkrét számok említése nélkül annyit közölt, hogy piaci súlyának megfelelő vállalást tett, a hitelbővülés mértéke pedig "várhatóan meghaladja majd az elvárt szintet".

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com