A Generali Csoport közel 5 százalékkal növelte árbevételét

A magyarországi Generali Csoport - a Generali Biztosító, a Genertel és az Európai Utazási Biztosító - 121 milliárd forintos korrigált díjbevételt ért el 2015-ben, 4,7 százalékkal többet az előző évinél. A csoport 16,7 százalékos piaci részesedésével továbbra is stabilan őrzi piacvezető pozícióját, a Generali Biztosító önállóan is piacvezető - közölte a Generali csütörtökön az MTI-vel.

A Generali életbiztosítási üzletágának korrigált díjbevétele tavaly 2,4 százalékkal bővült. A növekedésben a folyamatos díjfizetésű és az egyszeri díjú életbiztosítások egyaránt szerepet játszottak, az előbbinél 2,4, az utóbbinál pedig 4 százalék volt az emelkedés.

A nem-életbiztosítási szegmensen belül a vállalkozói vagyon- és a gépjármű-üzletágak is jelentősen növekedtek, ennek is köszönhető, hogy a Generali Csoport nem-élet ágának díjbevétele 5,7 százalékkal magasabb az előző évinél.
Jól teljesített a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás üzletág is, melyben az előző évhez képest 18,7 százalékkal magasabb díjbevétellel zárt a csoport, míg a casco biztosítások esetében 9,6 százalékos volt a növekedés.

genertel

A Generali Biztosító részesedése önállóan 15,8 százalék, 114 milliárd forintos korrigált díjbevételével piacvezető. Az Európai Utazási Biztosító piaci részesedése 0,4, míg a Genertelé 0,6 százalék.

A teljes díjbevételt tekintve szintén piacvezető a Generali: teljes díjbevétele csoportszinten megközelíti a 127 milliárdot, piaci részesedése ennek alapján 14,6 százalék. A Generali Biztosító 120 milliárd forintos teljes díjbevételével és 13,8 százalékos piaci részesedésével ugyancsak önállóan is piacvezető.

"Megszilárdítottuk piacvezető pozíciónkat, és új stratégiánk mentén elindultunk egy megújuló működés irányába, annak érdekében, hogy fejlődésünk, piaci sikereink hosszú távon fenntarthatóak maradjanak. Célunk, hogy az ügyfélközpontúságot a középpontba állítva üzleti modellünk modernizálásával kihasználjuk az új technológiák által kínált lehetőségeket, ezáltal pedig egyszerűbb és okosabb megoldásokat kínálhassunk" - idézi a közlemény Erdős Mihályt, a Generali elnök-vezérigazgatóját.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com