A gyorsan merülő mobil zavarja leginkább az okostelefon-használókat

Az okostelefonnal rendelkezők 74 százalékának a legnagyobb problémát a készülékeik akkumulátorainak rövid üzemideje okozza - derül ki az NRC piackutató legfrissebb felméréséből.

android-virus (1)Az MTI-hez szerdán eljuttatott reprezentatív, online kutatás adatai szerint a 18-75 éves internetezők közel kétharmada használ okostelefont. Az arány a fiatalabb korosztálynál a legmagasabb, a 18-29 évesek 79 százaléka, a 30-39 évesek 71 százaléka, míg az 50 felettiek egyharmada rendelkezik internetezésre is alkalmas készülékkel.

Az okostelefonnal rendelkezők fele szerint az akkumulátorok üzemidejének növelésével kellene kezdeni a készülékek fejlesztését, ezen kívül az árcsökkentést csak 12 százalékuk, a sebesség növelését pedig csupán 8 százalékuk tartja a legfontosabb prioritásnak - közölte a piackutató. A kutatás eredményeiből az is kiderült, hogy a válaszadók 45 százaléka gondolja úgy, hogy az okostelefonok árának csökkentésére lenne szükség a túlárazott piacon. Ugyanennyien fejlesztenék a készülék ellenálló képességeit, így a karcmentességet, a vízállóságot, vagy a kopásállást is.

Minden harmadik magyar internetezőnek Samsung okostelefonja van, de gyakoriak a Sony (14 százalék), a Nokia (11 százalék), az LG (8 százalék), a Huawei (5 százalék) és a Sony-Ericsson (5 százalék) készülékei is. Az Apple még a rendszeresen internetező magyarok között sem tartozik a legelterjedtebb márkák közé, iPhone-nal mindössze 4 százalékuk rendelkezik - igaz, a felmérés szerint ez a szám 8 százalékra ugrik a felsőfokú végzettséggel rendelkezők között. Régi Nokiáikhoz elsősorban az 50 év felettiek ragaszkodnak, a Samsung (30 százalék) után 20 százalékkal ez a második márka az idősebbek között.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com