A Magyar Reklámszövetség párbeszédet sürget reklámadó ügyben

A Magyar Reklámszövetség (MRSZ) párbeszédet sürget a kormánnyal a reklámadót érintő változások miatt.

mrszLázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy a reklámadó csökkentését és a jelenlegi sávos helyett egykulcsos rendszer bevezetését javasolja, az egykulcsos adónem lehetséges mértékét egyelőre nem kívánta megnevezni, de többször is hivatkozott az osztrák ötszázalékos reklámadóra, mint a legmagasabbra az Európai Unióban.

A Magyar Reklámszövetség MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében hangsúlyozza, hogy a tervezett jogszabály elfogadását megelőzően szakmai párbeszédet szorgalmaz a kormánnyal, és továbbra is a reklámadó teljes kivezetése mellett áll.

Felhívják a figyelmet arra, hogy a 0 százalékos adózói körbe eső cégek bevonása a reklámadó hatálya alá a kis árbevételű hazai médiavállalkozásokat - például a lapkiadókat - egyértelműen ellehetetleníti, továbbá a saját reklám megadóztatása miatt kiterjeszti az adóalanyi kört minden Magyarországon tevékenykedő vállalkozásra.

Az MRSZ véleménye szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter keddi nyilatkozatában javasoltak alapján ez az adónem már nemcsak a médiavállalkozásokat sújtja - hanem a kereskedelmi és szolgáltató vállalatokat, a hazai termelőket és a kereskedelmi láncokat is -, rövid távon azonnali fogyasztói áremelkedést von maga után, amely növeli az inflációt, csökkenti a keresletet, és súlyos negatív hatással bír a GDP-re - írja közleményében a szakmai szervezet.

A reklámszövetség felhívja a figyelmet arra is, hogy 2014-ben az OECD által készített reklámadó-tanulmány egyértelműen kimutatta a több káros következmény mellett, hogy például a szomszédos Ausztriában - ahol 5 százalékos egységes adókulcs van, - a médiapiaci szereplők száma a reklámadó bevezetését követően 17,5 százalékkal csökkent.

Hangsúlyozzák: a hatékony médiapiac működésének alapvető feltétele a kiszámítható, a piac egészséges működését támogató szabályozás, a magas szintű önszabályozás, és a felek, az állami és a piaci szereplők közti párbeszéd egyensúlya.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com