A monetáris tanács egyhangúlag szavazott az alapkamat tartására

A monetáris tanács mind a nyolc jelen lévő tagja támogatta a szeptemberi kamatdöntő ülésen az alapkamat tartását és a kamatfolyosó változatlanul hagyását.

Gerhardt Ferenc nem volt jelen az ülésen - derült ki a jegybank szeptember 20-i kamatdöntő ülésének szerdán közzétett rövidített jegyzőkönyvéből.

mnb

A rövidített jegyzőkönyv szerint a monetáris tanács úgy ítélte meg, hogy a gazdaságot továbbra is kihasználatlan kapacitások jellemzik, az infláció tartósan elmarad a 3 százalékos jegybanki céltól és csak 2018 közepére ér annak közelébe.

Az alapkamat aktuális szintjének tartós fenntartása és a monetáris kondícióknak a betéti eszköz korlátozásával történő lazítása összhangban van az inflációs cél középtávú elérésével és a reálgazdaság ennek megfelelő mértékű ösztönzésével.

A monetáris tanács értékelése szerint a nemzetközi pénzügyi környezet alakulásával kapcsolatos bizonytalanság változatlanul körültekintő monetáris politikát indokol.

Amennyiben a későbbiekben az inflációs cél elérése a monetáris kondíciók további lazítását indokolja, a tanács kész a háromhónapos betéti állomány erőteljesebb korlátozására - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Több tanácstag kiemelte, hogy az alapkamat változatlanul hagyása összhangban van a monetáris tanács korábbi kommunikációjával és a piaci várakozásokkal, valamint a magyar államadósság újabb felminősítésével. A tanácstagok egyetértettek abban, hogy az eszköztár-átalakításnak köszönhetően a háromhónapos betéti eszköz korlátozásán keresztül lehetőség nyílik a monetáris kondíciók célzott alakítására.

A jegyzőkönyv szerint az ország magas külső finanszírozási képessége és az emiatt csökkenő külső adósságállomány tartósan mérsékli a magyar gazdaság sérülékenységét. Ez nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az Standard and Poor's a nagy hitelminősítő intézmények közül másodikként befektetésre ajánlott kategóriába emelte vissza Magyarország adósbesorolását - írta az MNB.

A döntés megvitatása során a tanácstagok a szeptemberi Inflációs jelentés alapján áttekintették a makrogazdasági folyamatokat. A monetáris tanács következő kamatmeghatározó ülését október 25-én tartja, amelyről november 9-én 14 órakor tesz közzé rövidített jegyzőkönyvet.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com