A pénztárcabarát iskolakezdéshez ad gyakorlati tanácsokat az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi fogyasztóvédelmi kommunikációs kampányt indít az őszi iskolakezdés előtti pénzügyi döntések megkönnyítése érdekében - közölte a jegybank hétfőn az MTI-vel.A tájékoztatás szerint az MNB Pénzügyi Navigátor honlapján információhoz lehet jutni a kiadástervezésről, a beiskolázási és egyéb támogatásokról, a körültekintő hitelfelvételről. A jegybank emellett idén kiemelten felhívja a figyelmet a digitális elővigyázatosságra, főként az iskolakezdéshez szükséges eszközök online adásvétele során.
    

A közleményben hangsúlyozták, az iskolakezdés pénzügyi kérdés is. Érdemes tájékozódni az igénybe vehető állami, önkormányzati vagy munkáltatói támogatások lehetőségéről, illetve az egyetemi hallgatók, főiskolások a pályázati lehetőségeiről. Felhívják a figyelmet arra, hogy a tartós betegséggel érintett gyermekek esetében külön kedvezmények, támogatási lehetőségek állnak rendelkezésre.


Az egészség- és önsegélyező pénztári tagsággal rendelkezők a pénztárból is fizethetnek bizonyos iskolai költségeket, így ruházatot, tankönyvet, vagy taneszközt, tanulónként évente legfeljebb 266 800 forintig. Ugyanez az összeghatár számolható el a 25 év alatti, magyarországi államilag elismert felsőoktatási intézményben tanulmányaikat folytató hallgatók esetében a tandíjak, térítési díjak, kollégiumi díjak, albérleti díjak esetében is.
    

A közlemény szerint az MNB szórakoztató formában is eljuttatja a fogyasztókhoz a legfontosabb gyakorlati tippeket, ismereteket. A "Pénztárcabarát iskolakezdés" kampány kvízjátéka segítségével tesztelni lehet a tudást a témában. Az iskolakezdés pénzügyi kérdéseinek megválaszolásához az MNB közösségimédia-felületein, a vármegyeszékhelyeken elérhető Pénzügyi Navigátor tanácsadó irodákban, illetve az MNB ügyfélszolgálatán is lehet segítséget kapni - közölte a jegybank.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com