A vezető részvények emelkedésére számítanak az elemzők

Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője hangsúlyozta, hogy a hétfői kereskedésben újabb történelmi rekordot ért el a BUX 40 010 pontnál, hétfő este és kedd reggel pedig több olyan kedvező hír is érkezett, amely a vezető részvényeket érintheti.

Az elemző a vezető részvények közül a Mol és az OTP emelkedését várja kedden, de - mint fogalmazott - erősödhet a Richter is. Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője nem vár lényeges elmozdulást a Budapesti Értéktőzsdén kedden. Úgy véli, hogy a vezető részvények közül a Richtert övezheti a legnagyobb érdeklődés a reggel bejelentett kizárólagos licenc- és értékesítési szerződésnek köszönhetően, amit a Prima-Temppel kötöttek. Kiemelte, hogy a tőzsde számára kedden a legfontosabb esemény az Eurostat euróövezetről és az EU harmadik negyedévi GDP-növekedéséről szóló előzetes becslése, valamint a szeptemberi munkanélküliségi ráta és az októberi fogyasztói árindex közlése lehet.



A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 214,09 pontos, 0,54 százalékos emelkedéssel, 39 881,22 ponton zárt hétfőn, a részvénypiac forgalma 9,4 milliárd forint volt. A Mol 34 forinttal, 1,06 százalékkal 3245 forintra erősödött, 1,2 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 20 forinttal, 0,18 százalékkal 10 910 forintra csökkent, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,21 százalékkal 469 forintra esett, forgalma 171,8 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 24 forinttal, 0,36 százalékkal 6629 forintra nőtt, a részvények forgalma 930,0 millió forintot ért el.

MTI

Hozzászólások

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

Az olajár-emelkedés feléleszti az inflációs szörnyeteget?

A világgazdaságban az olajárak emelkedése jelentős inflációs kockázatokat rejt. Mi várható a Fed és az OPEC+ lépéseitől? Egy új recesszió fenyeget, vagy stabil marad a piac?

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal

Gránit Babaváró Hitel – otthonról, online VideóBankon keresztül, 200 ezer forint ajándékkal.

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

Ilyen területeken tud segíteni egy pénzügyi tanácsadó

A hosszú távú anyagi stabilitásunk érdekében elengedhetetlen, hogy döntéseinket minden irányból megvizsgálva, szükség esetén pénzügyi tanácsadó segítségét kérve hozzuk meg.

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

Mennyibe kerül a forint gyengülése a háztartásoknak?

A vírushelyzet miatt megingó gazdaságban jelentősen gyengült a forint az euróval szemben. Megvizsgáltuk, mi ennek az oka, hogy milyen mértékű drágulást eredményezhet a helyzet, és hogy mennyivel növelheti meg egy háztartás kiadásait az euróárfolyam emelkedéséből adódó árnövekedés.

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Jövőbeli részvényárfolyamok ezreit becsüli gépaggyal a hazai startup

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) folytatja a forint bankjegyek 2014-ben megkezdett cseréjét, mostantól a megújított 1000 forintos címletű bankjegyeket bocsátja ki - mondta Gerhardt Ferenc, a jegybank alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Mi okozhatta Olaszország válságát? - videó

Talán Olaszország is a görög sorsra jut?

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek (2. rész)

Megújulnak a 2000 és az 5000 forintos címletű bankjegyek, az új bankók november 15-étől válnak törvényes fizetőeszközzé, de a készpénzforgalomban csak 2017. március 1-jétől lehet találkozni velük, hogy az automaták és pénzkezelő gépek kezelői felkészülhessenek - jelentette be Gerhardt Ferenc, a Magy

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

BUX: 29 872 pont, +1,26 százalék záráskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 373,05 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 29 872 ponton zárt csütörtökön. MTI...

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

BUX: 29 500,34 pont, stagnáló nyitás

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1,39 pontos emelkedéssel, 29 500,34 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest nem változott. MTI...

http://ujhazak.com